A tegnapi tragédia margójára: HORTON vonat alá ugrott egy nagymama az unokájával

A mama Erika 49, az unokája Benett 4 éves volt. ÉS AMIRŐL NEM SZÓLT A HÍR… a halálba menekültek,a mama átölelte az unokát,úgy ugrottak a vonat elé. Igen menekültek. Menekültek a gyermekjóléti, és a gyámhivatal döntése elől… miszerint a kisfiút elszakítják a családjától.. ÉLHETTEK VOLNA MÉG…. de hogyan? Egymás nélkül?

Aki ismeri e két hivatal hozzáállását, tudja a kisfiú soha nem került volna haza…. A mama már készült rá. Egy ismerősének jelezte mi várható, hogy nem fogja tudni elviselni a procedúrát, ami rájuk vár… Talán nem volt joga dönteni az unokája sorsáról, de azt tudta, nélküle nem tud élni és tudták a döntéshozók is….. Sorsok, életek kényurai. Kis hivatalnokok, akik a szegénység miatt tépik szét családok életét, túljátszva a saját szerepüket.. PRÓBÁLTAK SEGÍTENI? MEGTETTEK-E MINDENT A NEVÜKHÖZ HŰEN, HOGY A KISFIÚT NE KELLJEN ELSZAKÍTANI A CSALÁDJÁTOL? Veszélyben volt-e az élete? Vagy csak a tolószékbe kényszerült, ellenállást nem tanúsító anya gyengesége volt az indíttatás?

Egy apa nélküli család, ami nem egyedi, hiszen az egyik munkatárs is ebben a helyzetben van. Talán éppen ezért kellene jobban segíteniük az ilyen családokon. De egyszerűbb elvinni a gyerekeket, akik fényes megélhetést biztosítanak a leendő nevelőszülőknek… Nem is kerülnek haza a legtöbb esetben, de jó esetben is öt-hat év a minimum. Talán tudta ezt a mama is….. ÉS DÖNTÖTT… a saját sorsáról és az unokájáról is. Mert a nevelőszülő egy rémálom… szeretet nincs, fizikai ellátás van. És a haszon lesése.. Aki ott nőtt fel, tudja, jót még nem hallottam, pedig több százzal beszéltem már, és személyesen is ismerek sokat… Mind, mind leki sérültek…. és felnőve, otthontalanok. A családtól már elidegenedtek, senki nem várja őket haza…. ÉS A MAMA csak ment… karján az unokával…. A vasútállomás több kilométer a falutól. Mi járhatott az eszében? Amíg a halál felé gyalogolt? Sírt-e végig az úton? Az egyre hangosabban dübörgő vonat zajában vajon kihez fohászkodott utoljára? És a vonatvezető?  Vajon mit érzett, amikor kétségbe esetten húzta meg a féket? ÉS A MAMA UGROTT—–kétségbeesve szorítva magához az unokáját, a halálba menekült…. a kíméletlen döntéshozók elől…..

Azt mondják a kisfiú tisztán járt az oviba, enniük is mindig volt mit, a mama előteremtette. Fürdőszobájuk az nem volt, de szerették a gyereket. Nem verték, éltek, ahogy más szegény családok…. Sok van belőlük, és a hivatal éber. A munkatársak elfelejtettek már régen mosolyogni. Fellengzősek, fölényük és hatalmuk tudatában… Közszolgák, pénzért. Azt is elintézték, hogy ne láthassam soha a fogadott unokáimat, mert a hát a munkatárs megígérte nekem szóban, az irodájukban. Vészjóslóan mondták: MÉG TALÁLKOZUNK BARTA ÚR! Be is tartották, valótlanságokkal indokolva a döntésüket a másodfokú hatóság felé. De részemről még nincs vége, a harc életem végéig tart, én nem ugrom vonat alá miattuk.

ELMENT KÉT EMBER. Lezárhatnak egy aktát. OK, nyugodtan fognak aludni, indokolnak, hogy ők jól végezték, meg ilyenek a leendő nevelő szülők, elestek majd húszévi jövedelemtől, de tudják, hogy lesz utánpótlás… bőven. Buszt vesznek, újat,  mert sok gyereket kell szállítani. A falu elmegy a temetésre, elsiratja őket, de akiknek ott kellene lenni, nem lesznek ott. Akkor sem voltak, amikor segíthettek volna. LELKUK LEGYEN RAJTA…..

Ha megkérhetlek benneteket, osszátok meg, bármelyik családdal előfordulhat. Rengeteg az elhurcolt gyerek, az egekig hallatszik a sírásuk. Halljátok meg ti is!

(az öreg varázsló )

Facebook

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »