Mit jelentenek Szijjártó drégelypalánki szavai?

Mit jelentenek Szijjártó drégelypalánki szavai?

Nyitókép: Facebook, Szijjártó Péter oldala

Az elmúlt napokban több írásban is foglalkotunk a Drégelypalánk – Ipolydamást közti Ipoly-híd ádatásával, illetve annak üzenetével. Egy ilyen híd nemcsak a térségben élők napi életét, ingázását könnyíti meg, de egyúttal szimbolikus gesztusokra, diplomáciai támogatásra is lehetőséget ad.

Az, hogy a hídátadón, mely két héttel a szlovákiai államfőválasztás előtt került sor, a végső győzelemre esélyes Peter Pellegrini (Hlas-SD) volt a fő szlovákiai vendég, illetve hogy ezt követően Budapesten a legmagasabb szinten fogadták a szlovák házelnököt, azt jelzi, hogy a magyar kormányzat a Korčok-Pellegrini párharcban az utóbbinak szurkol. Pont úgy, ahogy a novemberi amerikai elnökválasztás kapcsán is világossá tették, hogy favoritjuk, kiszemeltjük a republikánusok jelöltje, Donald Trump.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a híd átadása alkalmából elmondott beszédében azonban kitért a Magyar Szövetség elnökére, Forró Krisztiánra is. Mondandóját ugyanis a következőkkel zárta:

„Tisztelt elnök úr, kérem, engedje meg, hogy sok sikert kívánjak önnek az elkövetkezendő hetek erőfeszítéseihez, és ugyanezt tegyem Forró Krisztián elnök úrnak is. Mindkettejüknek sok sikert és a végén megelégedettséget kívánunk.”

Hírdetés

Amivel lényegében nemcsak azt jelezte, hogy melyik jelölt végső győzelmével lennének elégedettek Budapesten (a második fordulóban), de Forró Krisztián kapcsán a Magyar Szövetség elnökének támogatására is felhívta a felvidéki magyarság figyelmét (az első fordulóban).

Forró várhatóan az első fordulóban lesz érdekelt, és indulásának az EP-választások szempontjából is jelentősége van. Ugyanakkor a felvidéki magyarok akár a mérleg nyelve is lehetnek a viszonylag szorosnak ígérkező Korčok-Pellegrini párharcban. Így Szijjártó szavait, aki tapasztalt, európa egyik legtapasztaltabb külügyminisztere, úgy is érthetjük, hogy Budapest szempontjából a megelégedettség akkor lehet valós, ha a felvidéki magyarsok a március 23-i első fordulóban Forró Krisztiánra adják szavazatukat, a második fordulóban pedig minél nagyobb számban (úgy, ahogy azt a közvéleménykutatási adatok is mutatják), az értékrendben Magyarországhoz sokkal közelebb álló Peter Pellegrinire.

Korčok már a Pellegrinit elutasítók számára is kezd vállalhatatlanná válni

A diplomáciában minden szónak komoly jelentősége van. Az olvasó, választó dolga, feladata, lehetősége pedig, hogy megértse a szavak jelentését.

A Drégelypalánk – Ipolyhídvég közti hídátadó ilyen szempontból nemcsak a régióban élők számára kínált megoldást, de a felvidáki magyarság egésze számára. A végső döntés természetesen mindenki saját meggyőződésének kérdése.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »