A néppártnak kell a Fidesz

A migráció komoly feszültséget szült, és megosztja az eszmeileg közel álló pártok közösségét

A magyar kormány számára az európai politika jelenti a legnagyobb tétet az áprilisi választás óta. A kabinetet több fronton is támadások érik, amelyek akár egészen az európai parlamenti választásokig elhúzódhatnak.

Csak az utóbbi hónapokban váltak igazán láthatóvá a tavaly májusban Magyarország ellen hozott európai parlamenti határozat következményei. Példátlan módon egy szakbizottsági jelentésben kezdeményezték a szavazati jog felfüggesztésére irányuló hetedik cikk szerinti eljárás indítását egy tagállammal szemben.

A határozat alapján felszólították a magyar kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a civil szervezetekkel kapcsolatos szabályokat szigorító törvényeket. Azóta a „Stop, Soros!” törvénycsomagot górcső alá vette a Velencei Bizottság is, amely szintén az uniós politikai és jogi viták rendszeres résztvevője. A határozattal állhat összefüggésben a magyar közbeszerzések szigorú véleményezése és az uniós támogatások felfüggesztésének kilátásba helyezése is.

A magyar kormánynak mindezek mellett nemcsak az európai jelentéstevőkkel van csörtéje, de saját európai parlamenti képviselőcsoportjának néhány tagjával is konfliktusba került. Leginkább a Benelux államok, illetve a skandináv országok jobboldali pártjai érvelnek a Fidesz az Európai Néppártból kizárása mellett.

Nem véletlen, hogy éppen ezek a pártok szavazták meg az említett, Magyarország ellen elfogadott határozatot is, annak ellenére, hogy maga a néppárt sokkal enyhébb ajánlást szeretett volna elfogadtatni. Az Európai Néppárt 200 jelen levő képviselőjéből akkor 40 tartózkodó mellett 67-en szavaztak át a Magyarországot elmarasztaló baloldali javaslatra. ­Látható tehát, hogy az Európai Parlament jobboldali képviselőcsoportjában egy erősen megosztó törésvonal húzódik. Ennek a megosztottságnak három fő oka van.

A feszültség egyik legszembetűnőbb forrása, hogy a migráció kérdése komoly feszültséget szült Európa nyugati és közép-európai fele között, ami megosztja az eszmeileg közel álló pártok közösségét is. A bevándorlás kérdése ugyanis más súllyal esik latba a volt gyarmattartó, multikulturálissá váló nyugati országok politikájában és a rengeteg nemzeti sorstragé­diát megélt közép-európai államokban. Ez a történelmi, kulturális-ideológiai különbség eltérő jobboldalt és jobboldali válaszokat eredményezett Nyugaton, mint térségünkben. A migrá­ciós válság ezt a történelmi törésvonalat aktua­lizálta és erősítette fel. Emiatt nincs egységes válasz a bevándorlás által jelentett kihívásokra európai szinten, így a néppárton belül sem.

A megosztottság másik oka, hogy a nyugati és közép-európai megoldások nemcsak eltérők, de egymással versengő feszültségben állnak. Az uniót politikai és biztonsági válság fenyegeti, s eközben a magyar modell népszerűsége fenyegető kihívást jelent az eddig uralkodó, nyugati ideológiai értékrendre.

A néppárt képviselőcsoportjába tartozó nyugati elit a liberális demokrácia, a közép-európai lengyel–magyar-tengely pedig a kereszténydemokrácia modelljét képviseli. A brüsszeli vezetés politikai irányvonala rég nem látott versenyhelyzetbe került, ezt alátámasztják az utóbbi időszak választási eredményei. A nyugati tagállamokkal ellentétben Magyarország élen jár a politikai stabilitásban; Ausztriában és Olaszországban bevándorlásellenes koalíció jött létre; Németországban pedig előretört a migrációt elutasító AfD, ami belső feszültséghez vezetett a kormánykoalícióban.

A nemzeti választások mellett az európai parlamenti választási kampány jelenti a harmadik okot, amire visszavezethető a pártcsaládon belüli konfliktus, ez magyarázza a törés intenzitását és időzítését. A Fidesz néppártból való kizárása ugyan nem hivatalosan, de már 2013-ban is felmerült, szintén egy évvel az euró­pai parlamenti választások előtt. Jelzésértékű a párhuzam az akkori és a mostani történések között, hiszen öt évvel ezelőtt szintén elmarasztaló véleményezést kapott a kormány a Velencei Bizottságtól, és akkor fogadták el a Sargentini-jelentéshez hasonlóan politikailag elfogult állításokat tartalmazó Tavares-jelentést is. A szakbizottsági ellenőrzések és a képviselőcsoportból való kizárás napirenden tartása egyszerre nyújt ellenségképet a választási kampány idejére és alkalmazható fegyelmező eszközként a sorba be nem álló pártokkal szemben.

Hírdetés

Az Európán belüli ideológiai és kulturális törésvonalak egy platformra terelték a baloldaliakat és a néppárt „nyugati” tagjainak egy részét. A szocialista frakció alelnöke is felszólította a néppártot a Fidesz kizárására, majd a néppárt egy holland és egy finn tagja is bejelentette, hogy kezdeményezné ugyanezt.

A Human Rights Watch, egy nemzetközi jogvédő szervezet is felkarolta az ötletet, amely aláírásgyűjtésbe kezdett a Fidesz kizárásért. Az elképzelés komolyságát mutatja, hogy áprilisban egy belga képviselő úgy jelentette be saját kezdeményezését, hogy hozzáfűzte, valószínűleg nem lesz meg a kellő többség. A néppártból való kizárás a pártszövetség alapszabálya szerint a képviselőcsoport közgyűlésének kétharmados egyetértésével lehetséges. Magas szintű és széles körű támogatottság szükséges tehát ahhoz, hogy egy képviselőt vagy egy egész pártot kitagadjon egy képviselőcsoport.

A frakció azonban három, nagyjából egyenlő részre tagolódik. Kizáráspártiakra, mint például a Benelux és skandináv képviselők; a magyar kormánypárt mellett állókra, mint pél­dául a csehek, az osztrákok, a bajor CSU; és olyan középutas semlegesekre, mint Merkel pártja, a CDU. A legvégletesebb esetben is a képviselőcsoport fele-fele arányban oszlana meg a támogatók és ellenzők között, ahogyan az történt a Sargentini-jelentés megszavazásánál is. Belátható, hogy a kizárás tematizálását kevésbé a valós kizárási szándék, mintsem a nyomásgyakorlás motiválja. Noha a tagság megszüntetése nem példa nélkül álló esemény az unió történetében, erre a mostani helyzetben valójában nem sok esély mutatkozik.

Egyrészt a kizárás tematizálásának lényege a „kilátásba helyezés”. A tagság megszűnte után a Fidesz néppárti ellenfeleinek nem maradna semmilyen közvetlen eszköze a nyomásgyakorlásra, ezt követően már nem lenne közvetlen befolyásuk a magyar kormánypárt politikájára. Másrészt pedig a bevándorlást ellenző szavazók szemében nem lenne népszerű lépés a kérdésben legkövetkezetesebben és leghatározottabban fellépő párt kizárása. A képviselőcsoportnak 28 tagállamból mindössze hétben van kormányzó pártja, ezek közül is a Fidesz népszerűsége a legstabilabb.

Bár egyes kérdésekben nincs egyetértés, a nemzeti szinten erős szövetségesek képviselőit valószínűleg nem áldoznák fel egykönnyen. Harmadrészt, a Nézőpont Intézet májusi mandátumbecslése alapján könnyen előfordulhat, hogy a néppárt kevesebb helyet kap az Európai Parlamentben, egyúttal a frakción belül tovább növekedhet a szigorúbb bevándorláspolitikát szorgalmazó pártok aránya. A képviselőcsoportnak nagy szüksége lehet a Fidesz képviselőire, hogy továbbra is megtarthassák a legnagyobb frakcióhoz szükséges képviselőszámot.

A szakadással szemben ezért a legvalószínűbb forgatókönyv a néppárt kettős kampánya. Korábban sem volt jellemző az egységes európai kampány, hiszen a pártok tagállami szavazatok alapján szereznek mandátumot, így érthető, hogy egy megosztó témában – és eltérő politikai kultúrában – eltérő kampányt folytatnak. A frakció két, egymással szemben álló tábora kölcsönös ellenségképpel mozgósíthatja hazai szavazóit és maximalizálhatja a képviselőcsoport közös mandátumszámát.

A 2019-es európai parlamenti választás ugyanakkor nagy lehetőséget jelent a jelenlegi erőviszonyok megváltoztatására is. Az Európai Parlamentben sokkal lazább a frakciófegyelem, mint a nemzeti parlamentekben, így ott sokkal hamarabb nyílik lehetőség új politikai irányok megfogalmazására egy-egy pártcsoporton belül. Látható, hogy a néppárt megosztott, éppen ezért az itt zajló pártpolitika nemcsak egy vitatkozó közösséget, de politikai mozgásteret is jelenthet a magyar kormány számára.

Az európai kampány egyik fő témája pedig éppen a frakciót megosztó bevándorlás lesz, és a választók véleményt fognak nyilvánítani a jelenlegi irányvonalról. A német és francia közvélemény-kutatási adatok szerint a radikális jobboldali pártok már utolérték vagy éppen lehagyták a hagyományos baloldali pártokat, jövőre akár egyes jobboldali pártok kihívóivá is válhatnak. A néppárton belüli bevándorláspárti politikára komoly veszélyt jelenthet a bevándorlásellenes erők népszerűségének növekedése.

A képviselőcsoporton belüli politikai viták – a kampányon túl – a pártcsoport irányvonalának meghatározásáról szólnak. A néppárti frakció a legnagyobb európai képviselőcsoport, az azon belüli irányváltás pedig fontos lépést jelentene az európai politika újraszabása felé vezető úton. Orbán Viktor ­Európa-politikájának pedig akár mottója is lehetne egy korábbi mondata:

„Újra kell gombolni az európai mellényt.”

(Flick László)

A szerző elemző, Nézőpont Intézet

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »