Április 17. és 19. között Kecskeméten szervezte meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottsága az idei ifjúságpasztorációs tanulmányi napokat. A program a katolikus fiatalok lelkipásztori ellátásában aktív szereplők számára kínál évről évre lehetőséget a közös szakmai gondolkodásra és tapasztalatcserére.
A találkozón – amelynek ezúttal a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye volt a házigazdája – jelen volt szinte minden egyházmegye ifjúsági referense és közvetlen munkatársaik vagy önkénteseik.
A tanulmányi napok célja ebben az évben az volt, hogy újragondolják az egyházmegyei ifjúsági referensek szerepkörét és feladatait. Az MKPK Ifjúsági Bizottság 2015-ben egy hasonló rendezvény során már konkrét javaslatokat is megfogalmazott erre vonatkozóan, amely több akkori referens gyakorlati tapasztalatára épített. De
Ráadásul több egyházmegyében az elmúlt években a főpásztor új referenseket nevezett ki, számos változás történt helyi szinten is és a mostani közös munkával az Ifjúsági Bizottság az újonnan kinevezettek számára is szeretett volna segítséget nyújtani feladataik átgondolásához.
A tanulmányi napok fókuszába leginkább az került, hogy a 2013-ban bevezetett kötelező hit- és erkölcstanoktatás milyen hatással van a fiatalok integrációjára az Egyházba és milyen kapcsolat lehetséges az intézményként működő iskola és a közösségi és szentségi életet előtérbe helyező plébániák között.
A nyitóelőadást Nobilis Márió, a Sapientia Hittudományi Főiskola Gyakorlati Teológia Tanszékének megbízott vezetője tartotta, aki 2015-ben is részt vett a munkában és korábban maga is egyházmegyei ifjúsági referens volt. Az ifjúsági referens kapcsolatrendszeréről beszélt, valamint érintette az elmúlt években a Katolikus Egyház társadalmi súlyában bekövetkezett változásokat, amelyek jelentős hatással vannak az ifjúságpasztorációra is.
Nobilis Márió egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy szakadozó intézményi hálóban élünk – nincs megfelelő személyi állomány és energia arra, hogy az egyre növekvő számú intézményeinket mindenütt élettel telítve működtessük. A katolikus iskolák számának a növekedése és a kötelező hit- és erkölcstan oktatás bevezetése jelentős kihívást jelent az ifjúságpasztoráció számára, ugyanis elvonja a fiatalokat a plébániai életből. „Ráadásul
– adott egy fontos szempontot az előadó a tendenciák értelmezéséhez. „Az iskolában gyenge az evangelizáló funkció. Nem feltételezhetjük továbbá, hogy az emberek – így a fiatalok – ismerik az Örömhírt. Úgy kell őket megszólítani, hogy az az újdonság erejével hasson rájuk, és nekünk meg kell találni azt a formát, ahogyan átmegy számukra az üzenet.”
Ferenc pápa 5 évvel ezelőtt kiadott Christus vivit kezdetű apostoli buzdítását idézve hangsúlyozta, hogy a fiatalok nem az Egyház jövője, hanem jelene. Intézményi irányból a kisközösségek felé kell elmozdulni és a fiatalokat nem arra kell felkészíteni, hogyan vezessenek csoportokat, nagy szervezeteket, hanem arra, hogy találékonyak legyenek a kortársaik megszólításában. Missziós tudatot kell kialakítani a fiatalokban, és egyre inkább partnernek kell őket tekinteni. Továbbá át kell gondolni, hogy milyen vezetőképzőre van szükség a 2020-as években, mert ezen a téren szintén nem működnek a korábbi formák.
Ezen keresztül is fontos szempont, hogy az Egyház életében való részvételre hívjuk meg őket elsősorban, ezt fogják tudni beépíteni a mindennapjaikba.
Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási helynöke, ifjúsági és hitoktatási referens is, így mindkét területre jó rálátása van. Előadásában az ifjúságpasztoráció és a hitoktatás kapcsolatrendszeréről beszélt, a kérügmatikus hitoktatás és a pasztoráció témáját járta körül a Katekézis Általános Direktóriumának 2020-ban kiadott új változata nyomán.
A katekézis kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a hit elmélyítése csak közösségben valósulhat meg. „A katekézis célja az érett hitre juttatás, Krisztus tanítványává kell formálni a fiatalokat. Az akkor lehet eredményes, ha kérügmatikus szellemű, átütő, meghívó, vonzó. Nem stílus, hanem kritérium. Az iskolának nem célja és nem is képes arra, hogy bevezesse a fiatalokat az Egyház életbe. A hitoktatás elvezet a templomajtóig, a katekézis célja pedig a benti elmélyítés” – mondta az előadó. A Katekézis Általános Direktóriuma szerint a közösségi iskola felé kellene elmozdulni az intézményi szemléletű iskola helyett, és az ifjúságpasztoráció ernyőként jelenhet meg az iskola és a plébánia felett, amelyek között a kapcsolatépítésben egy erre delegált személy – például egy iskolaapostol segíthetne.
Fedor Péter, a miskolci Fáy András Görögkatolikus Szakközépiskola és Gimnázium igazgatóhelyettese és a Miskolci Egyházmegye ifjúsági referense beszélt arról, hogy a katolikus iskola és a plébániák vagy parókiák együttműködése milyen keretek között valósulhat meg, és nekik milyen tapasztalataik vannak ezen a téren, milyen hangsúlyokat látnak fontosnak ebben az együttműködésben.
Csernai Balázs, a Veszprémi Főegyházmegye pasztorális referense volt az utolsó előadó, aki arról beszélt, hogyan tudnak a különböző pasztorációs területek együttműködni és ebben milyen lényeges szempontokat kell szem előtt tartani. Előadásában a pusztai vándorlás képéből indult ki, amelynek során voltak, akik leszakadtak a választott népből. Ma is sokan fokozatosan hagyják el az egyházat és csak későn fedezik fel, hogy mennyire elmagányosodnak ennek következtében. Éppen ezért a Ferenc pápa által meghirdetett szinodális út, azaz együtthaladás ezért is bír ekkora jelentőséggel, mert megtartó erőt jelenthet a hívek, köztük a fiatalok számára is. Aki úgy érzi, hogy nem hallgatják meg, az hajlamosabb a leszakadásra. Ráadásul a mai fiatalok a kényelmet választják, ezért könnyebben is szakadnak le. De rájuk is igaz, hogy aki nem mozog együtt, az nem marad életben.
A személyeket végig kell kísérni az életük során a gyermek- és az ifjúsági életkorból a felnőtté válásig, hiszen mindig ugyanarról a személyről van szó, az ideális pasztorációs szemléletben az egész folyamatot kell átfogóan nézni.
Az előadásokat kiscsoportos beszélgetések is követték. Az utolsó kiscsoportos beszélgetésben egy SWOT analízishez hasonló szempontokon gondolkodva a lehetőségekről, az erősségekről, nehézségekről volt szó. Ez alapján a továbblépési irányokat is próbálták meghatározni a résztvevők. Abban azonban mindenki egyetértett, hogy az ifjúságpasztoráció aktorai akkor tudnának jobban együttműködni, ha az iskolai tantestületek jobban törekednének arra, hogy a plébániákkal a kommuniót élve határoznák meg az iskola feladatait a hitéletre neveléssel kapcsolatban és ezen a területen maguk is jobban jelen lennének.
A katolikus fiatalok mai helyzetére vonatkozóan megállapították, hogy az egymás után következő generációk tudásátadásában szakadás történt, ami részben a covidjárványnak, másrészt a felgyorsult életritmusnak tudható be. Nem egyértelmű, milyen programokon vegyenek részt a fiatalok, azokat hogyan lehet megszervezni, arra önkéntes segítőket találni. 15–20 évvel ezelőtt evidensnek tűnt minden, ma a módszerek megerősítendők. A társadalom egészét – és így a fiatalokat – is jellemző individuális szemlélet személyes meghívást igényel, de erre nem mindig van kellő személyi kapacitás az Egyház részéről. Egyházmegyétől és személytől is függ, hogy a lelkipásztorok és munkatársaik mennyire találják meg azt a kommunikációs stílust és csatornákat, amellyel ma meg lehet szólítani a fiatalokat. A világháló használata nehezíti a valós közösségek építését, de az is látszik, hogy szerencsére az igény mégis megvan erre. Emellett a gyors társadalmi változások miatt egyre nagyobbak a nyelvi és kulturális különbségek a generációk között, még a fiatal korosztályon belül is, amely komoly kihívást jelent azoknak, akik tartós ifjúsági közösségeket szeretnének létrehozni. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson és az arra való felkészülés során születtek jó kezdeményezések: például a Forráspont, „face-to-face” szentségimádás Szegeden, karizmatikus ifjúsági programok és szemináriumok, vagy jó gyakorlata van a fiatalok elérésére a Váci Egyházmegye Mente missziójának, amelynek több évtizede épülő szervezeti háttere van. De ezek egyelőre nem tudtak mindenhol szervesülni.
A találkozón végig jelen volt Fábry Kornél, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke. A második napon Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be a szentmisét a résztvevők számára a kecskeméti Szent Miklós-templomban. A találkozó programját körül vették a latin és görögkatolikus ritusú közös imádságok és sor került egy dicsőítő szentségimádásra is. A szakmai beszélgetések közti szünetben volt alkalom megismerkedni Kecskemét nevezetességeivel és közös csapatépítő játékokban részt venni.
Szerző: Gábor Miklós / MKPK Ifjúsági Bizottsága
Fotó: Ivanics Zoltán és Gábor Miklós
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
