Átadták a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége díjait

Átadták a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége díjait

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXIX. Országos Találkozója keretében szombat este átadták a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által alapított díjakat.

Azok a pedagógusok részesülhetnek kitüntetésben, akik kollégáik, vezetőik jelölése alapján munkájuk során jelentős nevelői és oktatási eredményeket értek el, sikeresek alkalmazzák a pedagógiai módszereket az oktatásban, a tehetséggondozásban vagy a nevelés területén, a pedagógiai-közéleti tevékenységükkel példával szolgálnak környezetük számára, illetve közösségünk értékeinek gyarapításán fáradoznak.

Darázs Rozália szobrászművész bronz kisplasztikáját és a szövetség emléklapját Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke, illetve az alelnökök, Vörös Mária és Hack László adták át. A díjazottakról készült portréfilmek hamarosan az SZMPSZ honlapján is megtekinthetők lesznek.

Az idén a Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat Fodor Attila, a komáromi Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója kapta. Pedagógus életpálya díjat kapott Szetyinszky Veronika (Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye).

A tehetségek felkarolásáért és gondozásáért Balogh Rózsa (Művészeti Alapiskola, Komárom), Habán Hajnalka (Munka Utcai Alapiskola, Komárom) és Vitéz Király Erika (Szepsi Alapiskola), kiváló módszertani, nevelési, szakmai és tudományos eredményekért pedig Benko Tünde (Mocsáry Lajos Alapiskola, Fülek), Hamar Mónika (Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye) és Varga Tamás (Jókai Mór Alapiskola, Komárom) vehetett át elismerést.

A szlovákiai magyar nyelvű oktatást támogató tevékenységért a komáromi Selye János Egyetem és Szőköl István (NIVAM Komárom) kapott díjat, az óvodapedagógusok, nevelők részére, kiváló módszertani és nevelési eredményekért pedig Albert Éva (Szakkay József Szakközépiskola, Kassa), Berta Mónika (Eötvös Utcai MTNY Óvoda, Komárom) és Pócsa Ágnes (Kossányi József Alapiskola és Óvoda, Szentpéter).

Az együttműködésben a sikeres pályakezdésért műhelyfoglalkozásról Ádám Lilla a Tompa Mihály Református Gimnázium pedagógusa számolt be.

„Nincs könnyű helyzetben sem a kezdő pedagógus, sem a bevezető tanár.  Milyen is egy ideális kezdő pedagógus senki nem tudja. Nem tudjuk, hogy mit ad az egyetem, de legfőbb dolog, hogy nyitott és motivált legyen, de ezen kívül még fontosabb az, hogy a szakmájához alázattal álljon hozzá és szeresse” – hangzott a beszámolóban.

Hírdetés

Pedagógusok tanulása és szakmai fejlődése – az alkalmasság folyamatos újraértelmezése műhelymunkáról Pálinkás Mária komáromi Munka Utcai Alapiskola igazgatónője mondta el az eredményeket: „A résztvevők a csoportfoglalkozás során megfogalmazták kérdéseiket, félelmeiket, gondolataikat, a reform pozitív hozadékát és az ezzel kapcsolatos szükségleteiket illetően. Egy hasznos délutánt töltöttünk együtt, ahonnan a résztvevők azt az üzenetet viszik haza kollégáiknak, hogy a változásoktól nem kell félni, hiszen nem kell rögtön, nem kell mindent és nem kell egyedül.”

A változásokra nyitott vezető attitűdje és kompetenciakészlete műhelymunka tapasztalatait Hamar Mónika a Vágsellyei Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda vezetője foglalta össze. „A téma fő kérdése volt, hogy milyen programokkal, eszközökkel, kikkel és hogyan akarunk fejleszteni, hogyan változzunk és változtassunk. Egyetértettünk abba, hogy a szervezeti siker kulcsa a folyamatos változás” – jegyezte meg.

Óvodapedagógusok és óvodavezetők tanulása és szakmai fejlődése – az alkalmasság folyamatos újraértelmezése műhelymunka tartalmáról, eredményeiről Tóth Szilvia az Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézet szakelőadója számolt be: „Arra van a legnagyobb szükség, hogy segítsük támogassuk egymást akkor is, amikor már úgy érezzük, hogy nincs tovább és nem bírjuk. A jó vezető jellemzői hitelesség, támogató és együttműködő magatartás, előrelátás, motiváló, igazságos, empatikus, demokratikus hozzáállás. Szakmailag profiszinten művelt pedagógiai csoda, tisztelhetőség.”

Tratnyek Magdolna a pécsi Innovatív Pedagógiai Műhely szakmai vezetője A pedagógusok személyes és szakmai önismeretének fejlesztési lehetőségei címmel tartott előadást. Többek között beszélt a tanári professzió szintjeiről. Az újoncról ki kevésbé rugalmas, a gyakorlatszerzés szintje alacsony. A középhaladó szintről, kinek a szóbeli tudás egysül a gyakorlati tudással – „a gyakorlat bölcsessége”.

Kompetens szint már tudatosan cselekszik, meghatározza a prioritásokat. A szakértői szinten pedig már megerőltetés nélkül cselekszenek. Kiemelte a mentális ellenállóképesség fejlesztését, hogy mit tehet a pedagógus a kiégés ellen.El kell fogadni a hullámvölgyeket és éltetni a reményt – mondta a szakember.

Tamás Erzsébet az SZMPSZ Rozsnyói Területi Választmányának elnöke házigazdaként zárszavában Julia Ravey szavait idézte: „Ha van egy átfogó küldetésed és olyan célokat választasz, amelyek eredményei kiegészítik a végső értelmet az hatalmas erőt ad ahhoz, hogy továbblépj és valódi változást érj el.”

Beszédében kiemelte:  „a változás a változtatás nem a feltétlen rossz az életben. A körülöttünk lévő világ állandó változás alatt áll és nem csak most, a 21. Században. Ahhoz, hogy a belső igényeinket kielégítsük és ne égjünk ki, képezni kell magunkat mindig új ingereket behozva életünkbe. Ahhoz pedig, hogy a külső igényeink is érvényre jussanak, ahogy a Föld kering a Nap körül, keresni kell a Nap fényét, a fényt pedig a tudás az általunk átadott tudás hozza el életünkbe. Néha csak pislákol, néha pedig vakítóan világít azokról a gyermekarcokról, azokból a gyermeki lelkekből, amelyek nap, mint nap körbevesznek minket.”

Végezetül a találkozó Czabán Samu szobrának megkoszorúzásával zárult. Az előző napról szóló tudósítás ITT olvasható. 

(Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »