Egyre több a műszaki probléma a Boeingekkel

Egyre több a műszaki probléma a Boeingekkel

Az amerikai Boeing gyártó repülőgépeivel kapcsolatos műszaki problémák sorozata mintha nem akarna véget érni.

Pénteken a Delta Airlines egyik gépének nem sokkal a felszállás után vissza kellett térnie a New York-i repülőtérre, mert a vészcsúszóernyője a levegőben leesett.

A Boeing 767-300-as Los Angelesbe tartott 176 utassal és hét főnyi személyzettel a fedélzetén.

Körülbelül fél órával a JFK nemzetközi repülőtérről való felszállás után a pilóták szokatlan hangot észleltek a jobb szárny közelében, amelyet rezgés követett.

A műszerek azt jelezték, hogy az egyik retesz nyitva van. Elkezdtünk vibrálni a jobb oldalon. Egyelőre nem hirdetünk vészhelyzetet, de szeretnénk minél hamarabb visszatérni a Kennedyre”

– jelentette a kapitány az ABC7.com által idézett felvételek szerint.

Úgy hangzott, mintha valami nekicsapódott volna a gép oldalának. Valami nem stimmelt. Mindannyian egymásra néztünk, és tudtuk, hogy valami nincs rendben”

Hírdetés

– írta le később érzéseit az egyik utas, Ayoka Lucas.

Miután a gép biztonságosan leszállt New Yorkban, a legelső ellenőrzés során kiderült, hogy a jobb szárny közelében található vészcsúszda a repülés közbenlevált. Ezt még mindig nem találták meg.

Semmi sem fontosabb, mint az ügyfeleink biztonsága. A Delta személyzete széles körű képzésen vesz részt. A személyzet ebben az esetben is követte az előírt eljárást, és visszatért a repülőtérre”

– mondta a légitársaság szóvivője.

Nagyra értékeljük a professzionalizmusukat és ügyfeleink türelmét, akiknek ez késedelmet okozott”

– tette hozzá.

A kényszerleszállást követően az utasok átültek egy másik gépre, és három órás késéssel szálltak fel Los Angelesbe, miközben az ellenőrök alapos vizsgálatnak vetették alá a 33 éves Boeinget, és kivonták a további forgalomból. Az esetet a Szövetségi Polgári Légügyi Hivatal (FAA) vizsgálja.

Márciusban egy Boeing 777-es gép felszállás után elvesztette egyik kerekét, amely a földbe csapódva több autót is megrongált. Néhány hete pedig egy Boeing 737-800-asnak kellett visszafordulnia röviddel a felszállás után, amikor a hajtómű burkolatának egy darabja kilazult.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »