Az RTL kocsmába hajthatja a focinézőket?

Az RTL kocsmába hajthatja a focinézőket?

Még be sem fejeződött a 2023/24-es BL idény, jelenleg az elődöntőknél tartanak, de már kiszivárogtak a következő idény változásai. Komoly átalakuláson megy át az UEFA Bajnokok Ligájának lebonyolítási rendszere, Magyarországon pedig a közvetítések megszokott rendje is.

Ami a lebonyolítást illeti, megszűnik a csoportkörnek hívott szakasz, és ligaszakasz formában történik a jövőben. Egy BL-be jutó csapat az őszi fordulókban az eddigi 6 meccs helyett minimum 8-at játszik majd. Az új lebonyolítási rendszerben a tavaszi szezonban már januártól kezdődően rendeznek mérkőzéseket.

De az 2024/25-ös szezontól kezdődően mindez megváltozik!

Hírdetés

A következő három szezonon át, története során először, az RTL Magyarország közvetíti az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Az UEFA-tól megszerzett közvetítési jogok értelmében az RTL választhat majd elsőként a keddi és a szerdai BL meccsek közül, hozzájuk került a játéknapok közvetítésének „A-csomagja”, tehát a fontosabb mérkőzések, beleértve a döntőt is. Tehát a Real, a Barcelona, a PSG, a Liverpool, a Manchester City, vagy az Inter és az AC Milánó meccsei is az RTL-hez kerülnek, addig a többi csatornának, így az M4-nek is a maradék jut majd.

A reklámdömping mellett a magasabb bevételre a másik lehetőség, hogy a meccsek egy részét, a legfontosabbakat streamingszolgáltatásként fogják kínálni a sportrajongóknak, amiért fizetnie kell a nézőnek. Így szeretné talán népszerűsíteni a digitális platformját az RTL+. A közvetítések első választásainak elnyerése érvényes a BL egyenes kieséses szakaszára is, és ennek megfelelően a BL-döntőt is kizárólagosan az RTL közvetíti majd. Emellett a csatorna továbbra is megtartja az UEFA Európa Liga B-csomagjának lineáris és digitális közvetítési jogait, így az Európa Liga és az Európa Konferencia Liga „B csomagjának” csütörtöki mérkőzései változatlanul az RTL felületein lesznek láthatóak, ami összesen 323 meccset jelent szezononként.

A merész lépés hátterében a csatorna előre menekülő stratégiája állhat, a nehéz időszakban így akarja népszerűsíteni a digitális platformját. Némileg reménykeltő, hogy amennyiben a Fradi a selejtezőkön kivívja a BL- szereplés jogát, a magyarországi médiatörvény értelmében a magyar érdekeltségű BL és EL meccseket a médiaszolgáltató köteles ingyenesen elérhető platformon közvetíteni, a többi érdekes mérkőzés nézését pedig a jövőben meg kell majd fizetni.

A BL-meccsek televíziós követésénél bizonyára hiányoznak majd az M4 megszokott riporterhangjai is. Időbe telik majd, amíg Matthesz Flóra, Haraszti Ádám és Nagy Viktor belopják magukat a fülünkbe, merthogy ők lesznek a mikrofonnál a BL meccsek közvetítéseinél. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »