A leszboszi menekülttábor visszafordítja az érkezőket

A görögországi Leszbosz menekülttábora bejelentette, hogy nem tud több embert befogadni, a sziget vezetése hétfőre rendkívüli ülést hívott össze. A móriai táborból pénteken kezdték visszafordítani az embereket, akiknek nagy része Törökországból érkezett a szigetre. A tábor igazgatósága szerint a befogadottak száma meghaladta a 12 ezret, noha Móriát eredetileg háromezer ember ellátására tervezték. Szeptemberben már több hír érkezett összecsapásokról, amelyek során a táborlakók – köztük kiskorúak – azt követelték, hogy haladéktalanul szállítsák őket Athénba. A rendőrség az oszlatás során könnygázt is bevetett. Kiriákosz Micotákisz konzervatív görög miniszterelnök augusztus végén további családegyesítésekre tett ígéretet. Az elmúlt időszakban egyre többen érkeztek a görög partokhoz.

Hírdetés

A júliusban hivatalba lépett új görög kormány azt ígérte, hogy felgyorsítja a menekültügyi eljárásokat és csökkenti a szigetekre nehezedő nyomást, Athén pedig egyúttal az EU határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) segítségét kérte. A görög szigeteken együttvéve körülbelül 30 ezer bevándorló tartózkodik – erről beszélt az M1 helyszíni tudósítója. Kiemelte, soha nem érkezett még ilyen nagyszámú migráns az országba az EU-török megállapodás megszületése óta. Szerinte ennek az lehet az oka, hogy a migránsok bizonytalannak érzik a helyzetet Törökországban, ezért menekülnek például Görögországba.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »