Videoton bravúr a görögöknél az Európa Ligában. Megvan az első 3 pont

Videoton bravúr a görögöknél az Európa Ligában. Megvan az első 3 pont

A Vidi FC két vereség után a PAOK vendégeként aratott 2-0-s sikerével csütörtökön megszerezte első győzelmét a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, így reális esélye maradt arra, hogy az első kettő között végezzen és ezzel kiharcolja a továbbjutást.

A székesfehérvári együttes Huszti Szabolcs góljával már a 12. percben előnybe került egy nagy védelmi hibát kihasználva, majd közvetlenül a szünet előtt egy szögletet követően Stopira fejelt a görögök kapujába.

Az L jelű négyest a Chelsea hibátlan mérleggel, azaz kilenc ponttal vezeti, mögötte viszont a Vidinek, a PAOK-nak és a fehérorosz BATE Boriszovnak is három-három pontja van. A magyar bajnok a november 8-i negyedik fordulóban a PAOK-ot fogadja a Groupama Arénában.

Európa-liga, csoportkör, L csoport, 3. forduló:

PAOK Szaloniki (görög)-Vidi FC 0-2 (0-2)
—————————————-
Toumba Stadion, 22 ezer néző, v.: Aranovszki (ukrán)
gólszerzők: Huszti (12.), Stopira (45.)
sárga lap: Hadzic (23.), Kovácsik (48.), Nego (73.), Fiola (75.), Hodzic (85.)

PAOK Szaloniki:
—————
Pahalakisz – Léo Matos, Varela, Crespo, Tosca – Sahov (Prijovic, 52.), Canas – Limniosz (Warda, 46.), Pelkasz, el-Kadduri – Karelisz (Biseswar, 66.)

Hírdetés

Vidi FC:
——–
Kovácsik – Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, Hadzic, Pátkai – Huszti (Kovács I., 73.), Milanov (Nikolov, 79.) – M. Scepovic (Hodzic, 65.)

Az első gól(ok) és az első pont(ok) megszerzésének reményében indult harcba a PAOK Szaloniki otthonában a Vidi FC. A magyar bajnok ennek megfelelően nem kezdett megilletődötten és Huszti Szabolcs góljával a 12. percben megszerezte a vezetést: a találat előtt Loic Nego volt igen harcos és nem engedte, hogy a határozatlan José Ángel Crespo kiengedje az alapvonalon a labdát, így tudta azt csapattársához passzolni.

Hátrányba kerülve a PAOK több veszélyes támadást vezetett, ám helyzetekig jutott csak. Eközben a Vidi sem adta fel a támadásokat. Olyannyira nem, hogy egy sarokrúgást követően kettőre növelte előnyét a magyar alakulat: Huszti beívelését Stopira fejelte öt méterről a hálóba.

Érett a bravúr, de nagyon kemény 45 perc várt a fehérváriakra. A görögöket űzte-hajtotta szurkolótáboruk, de igen sok hibával játszottak. A Vidi ellenben magabiztosan futballozott és kontráiban sokkal több fantázia volt. Az utolsó negyedórában tovább fokozta a nyomást a PAOK, az újabb gólt mégis a csereként beállt Armin Hodzic lőhette volna, amikor egyedül vezette a labdát Alekszandrosz Pahalakisz kapusra, aki nagy bravúrral védte lövését.

Végül ez már nem számított, a Vidi nagy bravúrt végrehajtva legyőzte a görög bajnokság listavezetőjét, így magyar csapat napra pontosan hat év után nyert ismét a második számú európai kupasorozatban. Akkor a Vidi – még Videoton néven – a Baselt múlta felül Székesfehérváron.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »