Több mint hét jelölt közül válaszotta ki Hyballát a DAC

A DAC labdarúgócsapata a hétfői szezon előtti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a Dinamo Tbiliszi elleni EL-selejtező visszavágója után a német Peter Hyballa veszi át az együttes irányítását.

Miután Marco Rossit kinevezték magyar szövetségi kapitánynak, több név is keringett Dunaszerdahelyen arról, ki lehet az utódja. Világi Oszkár klubtulajdonos a sajtótájékoztatón elmondta, több jelölt is volt.

„Több mint hét életrajz volt az asztalunkon, és végül három jelölt közül választottunk. Az egyik fő kritérium az volt, hogy az új edző tudja folytatni Rossi munkáját, vagyis hasonló játékrendszereket preferáljon, mint az olasz szakvezető. A másik fontos szempont, hogy tudjon bánni a fiatal játékosokkal, mivel csapatunknak ez az egyik prioritása. Az is lényeges, hogy az új edző is magáénak érezze a magas letámadásos aktív támadójátékot, és a modern futball híve legyen” – sorolta Világi az okokat, miért döntöttek végül a 42 éves Hyballa mellett, aki korábban dolgozott a Wolfsburg, a Dortmund, a Bielefeld, a Salzburg és a Leverkusen utánpótláscsapatainál, vezetőedzőként pedig a Sturm Grazot és a NEC Nijmegent is irányította. Legutóbb a Német Labdarúgó-szövetség lektoraként dolgozott, ő volt a német edzőképzés egyik vezetője.

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »