Szemészeti szűrőbusz járt Tésenyben a Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat összefogásával

Szemészeti szűrőbusz járt Tésenyben a Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat összefogásával

Katolikus Karitász munkatársai a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szemész szakemberei együttműködésével szervezték meg az ormánsági Téseny falu gyermekei számára a szemészeti szűrővizsgálatot július 24-én.

Az alig két utcából álló falucskában óvoda, iskola, orvosi rendelő, posta vagy gyógyszertár nincs, de még vegyesbolt sem. A környező falvakat járó, harsány dallamokkal hívogató mozgóbolt – ami egy kisteherautó – látja el az itt lakókat a mindennapi élelemmel. Van azonban egy élettel, szeretettel és vidámsággal teli pontja a településnek, ahol mindig történik valami. A Katolikus Karitász több mint két éve működtet Tésenyben Jelenlét Pontot: a komplex közösségi térként funkcionáló házba bárki betérhet, biztosan szeretettel fogadják majd. A segélyszervezet itt dolgozó munkatársai számos módon segítik a településen lakók életét: szinte mindennapos itt a meseklub, a kézműves-foglalkozás, a szociális ügyintézés, de a rászoruló lakosok lakhatási problémáinak orvoslásán is dolgoznak a karitászosok.

Megérkezésünkkor épp szemészeti szűrővizsgálat zajlik. A Máltai Szeretetszolgálat szemész szakemberei a karitász-munkatársakkal szoros együttműködésben szervezték meg ezt a napot – tudjuk meg a Jelenlét Pont vezetőjétől. Az óvodásokat és a napközis táborban lévő iskolásokat kikérték egy-egy órára, mert fontos, hogy minden gyermek részt vegyen ezen a szűrővizsgálaton.

Amíg a legmodernebb technikával felszerelt szemészeti szűrőbuszon és a Jelenlét Pontban felállított ideiglenes „előszűrő” állomáson vizsgálják a szakemberek a kicsiket, addig a karitász munkatársai kreatív játékokkal kötik le a várakozó gyerkőcök figyelmét. Különösen fontos, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekei eljussanak az ilyen, szervezett vizsgálatokra, hiszen a nehéz körülmények közt élőket megterhelnék azok a kiadások, amelyek a távoli orvosi rendelőkbe való eljutáshoz és az ott felírt segédeszközök kiváltásához szükségesek. A Felzárkózó települések elnevezésű programon belül ezért a településekre jönnek el az egészségügyi szakemberek és a rászoruló gyermekeknek felírt szemüveget is ingyen biztosítják.

A szűrőbusz berendezésekor a szemészorvosból, optometristákból és szervező munkatársakból álló csapat arra is figyelt, hogy színesebbé, vidámabbá tegyék a környezet, mely segít oldani a gyermekekben az esetleges félelmeket. Ügyes grafikusuk a legismertebb Disney-mesék figuráira csinos szemüveget illesztett, hogy a kicsiket megerősítsék abban, szemüveget hordani igenis menő. Magunk sem gondoltuk volna, hogy Elza hercegnőnek a Jégvarázsból vagy Micimackónak és Tigrisnek ilyen jól állna a szemüveg!

Hírdetés

A szakemberek fél nap alatt minden tésenyi gyermeket megvizsgálnak, különös figyelmet fordítva azokra, akiknek komolyabb szemészeti problémai vannak. A karitász munkatársai már napokkal a busz érkezése előtt értesítették a szemüveges gyermekek szüleit, hogy a korábbi leleteiket is hozzák majd magukkal.

A szemészeti szűrőbusz lassan tovább gördül, az itt dolgozó szociális segítők munkája viszont talán csak most kezdődik igazán: ők lesznek majd azok, akik megdicsérik majd a friss szemüveges kislányokat, hogy milyen csinosak és ők lesznek azok, akik figyelmeztetik majd a kisfiúkat, hogy focihoz vegyék le a szemüveget, és mindig vigyázzanak rá.

Forrás: Katolikus Karitász

Fotó: Vermes Tibor

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »