Steurer József vértanú plébánosra emlékeztek Mosonban

Steurer József vértanú plébánosra emlékeztek Mosonban

Január 6-án, vízkereszt ünnepén a mosoni hívek egykori plébánosukra, Steurer Józsefre emlékeztek halálának 65. évfordulóján a mosonmagyaróvári Nepomuki Szent János-templomban.

A megemlékezés a mosoni temetőben kezdődött, ahol a résztvevők imádkoztak és mécsest gyújtottak. A szentmisét Németh László, a Győri Egyházmegye általános helynöke, volt mosoni plébános mutatta be a jelenlegi mosoni lelkipásztorokkal, Kapui Jenő esperes-plébánossal és Magyaros László káplánnal. Németh László szentbeszédében a vértanú mosoni plébános életét idézte fel.

Steurer József Féltoronyban (ma Halbturn, Ausztria) született 1891. október 24-én. Érettségi után a győri szemináriumban tanult. A győri székesegyházban szentelték pappá 1916. május 30-án. Először a mosoni és a magyaróvári plébánián szolgált káplánként, első plébánosi állomáshelye Hegyeshalom volt. 1939. október 5-én tért vissza Mosonba, immár plébánosként. Mindig a legnagyobb készséggel állt a hívek rendelkezésére, a helyi társadalmi élet aktív résztvevője volt. A második világháború kitörése után megszervezte és irányította a hadiözvegyek és -árvák segélyezését, pénzbeli és más jellegű támogatását.

A Királydombon létesített gettóba zárt zsidókat halálbüntetés terhe mellett tilos volt fölkeresni. Német anyanyelvű lévén addig járt az SS-parancsnokságra, amíg ki nem eszközölte, hogy többször is beléphessen a gettóba. Élelmiszerrel, gyógyszerrel, ivóvízzel segítette az embereket. A gettóba zártak között keresztények is voltak, ők lelkipásztori szolgálata által erősödhettek. A szovjet csapatok beözönlése idején a mosoni plébánia menedékházzá vált. Hónapokon keresztül az épület emelete szolgált rejtekhelyül ötven-hatvan mosoni lánynak és asszonynak, Steurer József plébános oltalma alatt.

Hírdetés

Szintén érzékenyen érintették a háborút követő kitelepítések. Szülőfaluját már a trianoni békeszerződést követően elcsatolták Magyarországtól. A kitelepítés azoktól is megfosztotta, akik hivatása révén voltak életének részesei: a német lakosság nagy részétől. Őt is hívta emigrációba ausztriai rokonsága, de mindig elhárította kérésüket: „Nem megyek sehova. Még ha megfeszítenek is, a hívek mellett van a helyem. Én nem hagyom el a rám bízott nyájat! Az én szülőhazám Magyarország!”

Nem értett egyet az új eszmékkel, nem alkudott meg. Élte papi életét és végezte lelkipásztori munkáját, ami kötelességévé tette, hogy felemelje szavát a jogtipró igazságtalanságok és visszaélések miatt. Ezt nem tűrhették a hatalom új birtokosai. Szerették volna lejáratni, megfélemlíteni, de nem tudták. Házkutatások, kihallgatások sora következett. Végül 1953. november 19-én az éj leple alatt az ÁVH emberei elhurcolták. Makkegészségesen vitték el 62 éves korában, és még két hónap sem telt el, amikor halálhíre érkezett. A mosoniak suttogva adták tovább plébánosuk elhurcolásának, majd halálának fájdalmas hírét.

Holttestét a budapesti köztemető 301-es parcellájának 7. sorában, a 9-es számú sírban találták meg. Susa Éva antropológus-orvosszakértő és társai hosszú hónapok levéltári munkájával keresték meg adatait és sírját. Kutatásaikból tudjuk, hogy 1954. január 7-én halt meg. Az orvosszakértő szerint csontjai arról tanúskodnak, hogy halálra kínozták. Lábszárcsontja, felkarcsontjai és állkapcsa is töröttek voltak, amikor arccal a föld felé elhantolták. Ötvenkét évvel azután, hogy 1939. október 5-én a mosoni templom plébánosa lett, csontjai visszatérhettek a plébániára. Pápai Lajos győri megyéspüspök temette el ünnepélyesen a mosoni temetőben 1991. október 5-én.

Forrás és fotó: Nepomuki Szent János-plébánia, Mosonmagyaróvár/Győri Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »