Sólymos nem ért egyet a betétdíjas rendszer bevezetésének elhalasztásával

Sólymos nem ért egyet a betétdíjas rendszer bevezetésének elhalasztásával

Sólymos László volt környezetvédelmi miniszter elsietett lépésnek tartja a PET palackokra vonatkozó betétdíjas rendszer bevezetésének elhalasztását. Az erről szóló törvénymódosítást kedden fogadta el a parlament. A halasztást a környezetvédelmi tárca indítványozta az új típusú koronavírus terjedése miatt kialakult válsághelyzetre reagálva.

A törvénymódosítás értelmében a betétdíjas rendszer bevezetését 2023-ra halasztják el. Sólymos a közösségi hálón közzétett bejegyzésében azt írta: megérti, hogy az új típusú koronavírus terjedése idején minden folyamat jelentősen lelassul. Rámutatott ugyanakkor, hogy Ján Budaj (OĽaNO) jelenlegi környezetvédelmi miniszter és más koalíciós képviselők korábban bírálták a betétdíjas rendszer bevezetését.

„Attól tartok, hogy ez csak ürügy a visszaváltási rendszer teljes visszavonására” – fogalmazott.

Hírdetés

Sólymos szerint nem szerencsés, hogy az új környezetvédelmi miniszter egyik első lépése az, hogy még a kormányprogram közzététele előtt elhalasztja a betétdíjak bevezetését, amelyre egyébként az eredeti terv szerint is csak 2022-ben került volna sor.

A parlament kedden elfogadta azt a törvénymódosítást, melynek értelmében az egyszer használatos csomagolások betétdíjas rendszerének bevezetését 2023-ra halasztják el. Módosulnak a környezeti hatásvizsgálatokat érintő határidők is.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »