Rusko-Černák szembesítés volt a rendőrségen

Rusko-Černák szembesítés volt a rendőrségen

Több mint két órán tartott a Markíza egykori igazgatója, Pavol Rusko s a besztercebányai alvilág egykori feje, Mikuláš Černák szemesítése. Rendőri felügyelet mellett arról beszéltek egymással, hogyan is történt Rusko korábbi üzlettársa, Silvia Volzová elleni merénylet megrendelése.

Ruskot Ruskot a rendőrség Volzová meggyilkolásának megrendelése miatt vette őrizetbe Černák tanúvallomása alapján. A Markíza volt igazgatója már a rendőrség épületénél kijelentette, hogy meg fogja védeni magát a börtönbüntetését töltő elítélt maffiózó vádjaival szemben.

fogalmazott az elmúlt évek egyik legnagyobb figyelmet érdemlő botrányának főszereplője.

Az állandó rendőrségi őrizet alatt lévő Rusko a találkozó után azt nyilatkozta a sajtónak, hogy úgy érezte, Černák „szégyelli magát”. Elégedetten konstatálta a találkozó után, hogy Černák vádjait könnyűszerrel cáfolhatja.

Hírdetés

Hasonlóan optimistán nyilatkoztak Černák ügyvédei is.

mondta Miloš Maďar, Černák egyik jogi képviselője. Hozzátette, hogy semmilyen új információ vagy bizonyíték nem derült ki a találkozón, ami megcáfolná Volzová likvidálásáról szóló eddigi információkat.

Egyébként hamarosan újabb szembesítésre kerül sor, Rusko szerdán Miloš Kaštannal szeretne találkozni. Ő Černák jobbkeze volt abban az időben. A vallomások szerint ő vette át a megrendelt gyilkosságért járó 500 ezer koronás előleget.

Sme.sk

Nyitókép: sme.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »