Pünkösdöt ünnepeljük (+népszokások + Ghymes-dal)

Pünkösdöt ünnepeljük (+népszokások + Ghymes-dal)

Pünkösd ünnepén az egyház három fontos eseményre emlékezik: a Szentlélek eljövetelére, az Egyház alapítására és a tanítványok missziós munkájának a kezdetére.

Pünkösd ünnepén az egyház három fontos eseményre emlékezik: a Szentlélek eljövetelére, az Egyház alapítására és a tanítványok missziós munkájának a kezdetére.

János evangéliumában olvassuk, hogy kínszenvedése előtt Jézus megígérte a Vigasztaló, a Szentlélek eljövetelét: „Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságosságról és az ítéletről: vagyis a bűnről, hogy nem hisznek bennem; az igazságosságról, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; és az ítéletről, hogy ennek a világnak a fejedelme megítéltetett.” Pünkösd ünnepén az egyház három fontos eseményre emlékezik: a Szentlélek eljövetelére, az Egyház alapítására és a tanítványok missziós munkájának a kezdetére.

Az első pünkösdről az Apostolok Cselekedetei elején olvashatunk. A hívők közössége – mintegy százhúsz ember – a tanítványokkal és Máriával együtt imádkozott, mikor „hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása”. A zúgás betöltötte az egész házat, majd „szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre”. Az apostolok különböző nyelveken kezdtek beszélni, s a ház körül összeverődött, mindenféle nemzetből származó istenfélő emberek álmélkodtak: „Íme, ezek, akik beszélnek, ugye mindnyájan galileaiak? Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk?”

Az újszövetségi beszámoló üzenete egyértelmű: egyrészt a tűznyelvekként megmutatkozó Lélek minden egyes emberre személyesen szállt le, a nyelv csodájának a jele pedig arra utal, hogy az Egyház egyetemes, mert tanítását minden nyelven hirdetik és elfogadják. Pünkösd után a tanítványok már nem egyszerűen Jézusról beszélnek: a Szentlélekkel eltelve Jézus nevében szólnak, hívőkből hithirdetőkké válnak. Kezdetét veszi a missziós munka, mert pünkösd ünnepén megszületett az Egyház, amelynek tanítása szerint a Szentlélek jelenléte állandó, a megváltottak pedig Pál apostol szavaival élve a „Szentlélek templomai”, Isten gyermekei.

A mai ünnepen idézzük fel a középkor egyik nagy misztikusának a szavait. Szent Hildegard (1098-1179) latin nyelvű himnuszát Babits Mihály tolmácsolásában közöljük.

Ének a Szentlélekről

Óh Isten lelkének tüze, minden
teremtmény életének élete,
szent vagy, ki a formákat élteted!

Szent ki írral kened a törések veszélyét
s gyógyítva dörzsölöd a bűzös sebeket!

Szentség szellője, szelelője,
szeretet tüzelője!
Óh zamat a mellekben, édes íz!
ki szíveinkbe átivódsz az erények jóillatával.

Hírdetés

Óh tiszta forrás, akiben példázható, hogy Isten
maga köré gyűjti az idegent
s megkeresi az elveszettet.

Óh élet páncéla!
Óh egység záloga minden tagok között!
Óh tisztesség öve, áldj meg
És tégy boldoggá!

Erős pálya, lelki út,
ki áthatoltál mindenen
a magasságban,
s földi világban,
s minden mélység szurdokában:
mindenkit összekötsz, és egybehajtsz.

Általad felleg árad, levegő
Röpül, átivódik a kő,
vizek folyókat öntenek
és zöld pompát izzad a barna föld.

S te neveled a doktorok erényét,
akiket életükben a bölcseség ihlete vidámít.

Dicsőség hát neked,
ki a dicsőség hangja
s élet öröme vagy;
remény és erős becsület
s fényességgel fizetsz!

A pünkösdhöz fűződő legarchaikusabb szokás a pünkösdi királyválasztás. A pünkösdi királyt – akit versenyjátékokkal, főleg lóversennyel, bothúzással választottak ki – egy évig a legények vezetője, bírája volt, hivatalos minden lakodalomba és összejövetelre, mulatságra. Minden kocsmában “ingyen rovása” volt (vagyis a község fizette a fogyasztását), lovát, marháját társai őrizték, apróbb vétségeiért pedig testi fenyítéssel nem illették. A legények engedelmességgel tartoztak neki. (Európa jelentős részében a középkor óta választanak pünkösdi királyt.)

A pünkösdi királynéjárás a Dunántúlon még napjainkban is élő népszokás, ha nem is eredeti tartalmában és formájában, de a keleti országrészben is kezd újjáéledni ez a szokás. A lényege a kislányok termékenységvarázslással egybekötött köszöntése. A köszöntés négy főmozzanatból áll: négy kislány vezet egy ötödiket, majd egy házhoz érve, az udvaron megállva a kiskirályné feje felett kendőt feszítenek ki. Énekelve körbe járják a királynét és végül termékenységvarázsló mondóka kíséretében felemelik.

Az ünnephez énekes, táncos, dramatikus gyermekjátékok is kapcsolódhatnak, amelyek egyik legismertebb szövegmotívumát szinte minden magyar gyermek ismeri még napjainkban is. Ez a Bújj, bújj zöld ág című dalocska.

A legszebb kislányt választották meg kiskirálynénak, ami nagy tisztesség volt. Mise után házról házra jártak jókívánságokkal, versekkel, énekekkel köszöntve a háziakat, virággal szórták be a szobát. A játék végén a háziak megkérdezték a lányokat: Hadd látom a királynétokat, édes-e vagy savanyú? Fellebentve a díszes kendőt megcsiklandozzák a kislány állát. Ha a királyné mosolyog, de a fogát a világért sem villanthatja ki, megnyugszanak a háziak, mert jó lesz a termés. Ekkor a háziak almát, tojást, kolbászt, pénzt ajándékoztak a jókívánóknak.

A pünkösdölés elsősorban adomány-gyűjtésre szolgált. Az Alföldön és Észak-Magyarországon volt jellemző, s nem csak lányok voltak a szereplői. Volt, ahol király és királyné párost jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel.

A kis leánykák fejükre pünkösdi rózsából kötött koszorút téve, fehérbe felöltöznve házról-házra járnak, minden ház előtt körbe állva körülfogják a pünkösdi királynét, s midőn valahová bemennek, Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus-sal beköszöntenek és kérdezik: Szabad-e pünkösdő’nyi? Ha nem szabad, szépen tovább mennek, ellenkező estben pedig éneklik: “Meghozta az Isten piros pünkösd napját, mi is meghordozzuk királynéasszonykát.”; vagy “Mi van ma, mi van ma, piros pünkösd napja”; vagy “A pünkösdnek jeles napján Szentlélek Isten kűldötte erősítse meg szívünket”.

F. M.-neva/Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »