Oltean Csongor: konkrét javaslatokat fogunk letenni az RMDSZ asztalára

Tizenöt év után már nem az a kérdés, hogy meg tudjuk-e szervezni önmagunkat, hanem hogy tudunk-e innovatívak lenni – mondta Oltean Csongor, a MIÉRT hétvégén megválasztott elnöke, aki keddi sajtótájékoztatóján a MIÉRT tisztújításáról, a szervezet következő hat hónapjáról és RMDSZ-hez fűződő viszonyáról beszélt.

“Az elmúlt négy hétben végigjártam Erdély minden egyes megyéjét, találkoztam minden olyan tagszervezettel, amely a MIÉRT-ben tevékenykedik, és mindenhol azt mondtam, hogy én azt érzem, hogy az elmúlt két évben egyfajta normalizálódás ment végbe a szervezetben” – mondta Oltean, aki szerint az, hogy a hétvégi tisztújító közgyűlésen 73%-os többségben szavaztak neki bizalmat, elsősorban nem a személyének, hanem a programjának köszönhető, amely a másik két, visszalépett jelölt programjához hasonlóan tartható volt, és láttak benne fantáziát a küldöttek.

Arra a kérdésre, hogy miként vélekedik a másik két elnökjelölt, Talpas Botond és Tamás Réka visszalépéséről, elmondta: “Talpas Botond visszalépése nagyon meglepett. Konkrét választ én sem kaptam arra a kérdésre, hogy miért döntött a visszalépés mellett, talán azért döntött így, mert úgy érezte, hogy nem lett volna meg a szükséges támogatottsága. Az elmúlt időszakban viszont sokat beszélgettünk, a programunk és az elképzeléseink találnak, ezért bízom abban, hogy tudunk majd együtt dolgozni” – mondta.

A kampányútja során szerzett tapasztalataival kapcsolatban kiemelte, hogy meg kell oldani a diáktanácsok helyzetét, ugyanis nagyon sok olyan megye van, ahol az oktatók vagy éppen az iskolaigazgató miatt a diáktanácsok nem tudnak a megyei szervezetekben tevékenykedni. Annak fontosságát is kiemelte, hogy az önkormányzati munkát végző, vagy akár a szórványban tevékenykedő fiatalokat is sikerüljön minél jobban becsatolni a MIÉRT-es struktúrába. Ez a következő két év egyik legfontosabb célkitűzése – mondta.

Oltean beszélt a MIÉRT alapszabályzatának módosításairól is, amelyet kétharmados többséggel fogadott el a szervezet. Elmondta, az elnökség és a közgyűlés is az elmúlt években egyre inkább arra hajlott, hogy szervezeten belül minél szélesebb körben hozzák meg a döntéseiket. A továbbiakban is egy hattagú vezetőtanács fogja a MIÉRT döntéseit meghozni, viszont az első vezetőtanácsi ülésen létre fogják hozni azt az operatív testületet, amelyet ügyvezető elnökségnek fognak nevezni, és amelyben szakmai kabineteket fognak kialakítani. Ezek élére szakmai alelnököket neveznek ki, akik a Magyar Ifjúsági Értekezlet operatív testületét fogják képezni – magyarázta.

Változásokat hozhat a MIÉRT-es rendezvényekben a következő hat hónap

A következő hat hónappal kapcsolatos terveiről Oltean elmondta, az utóbbi években Zeteváralján szervezett EU Tábor újra koncepcióváltáson fog átesni, képzési lehetőségeket nyújtó “edzőtáborrá” alakítják az RMDSZ-es és MIÉRT-es struktúrában mozgó fiatalok számára. A tábor nagy valószínűséggel új helyszínen és új időpontban lesz megszervezve, várhatóan augusztus vége körül.

Arra is kitért, hogy átvállalják a VIBE fesztivál politikai jellegű rendezvényeit, ahova olyan előadásokat szeretnének hozni, amelyek irányt és példát mutatnak a fiataloknak. Beszélt a Püspökfürdőn megszervezett MIÉRT Academy rendezvényükről is, amely szintén koncepcióváltáson fog átesni. Vizsgálni fogják, hogy az eredeti céloknak megfelelően a wellness és a szórakozás mellett miként tudnák a különböző témákat feldolgozó programokat megerősíteni a rendezvényen belül.

Konkrét javaslatokat fognak letenni az RMDSZ asztalára

“A szervezetnek óriási felelőssége van amiatt, hogy az RMDSZ valamennyi struktúrájában 15%-os arányban helyet biztosít a MIÉRT küldötteinek. Kötelességünk képezni azokat a fiatalokat, akiket sikerül pozícióba juttatni, illetve akár felelősségre is vonni őket a munkájukkal kapcsolatban” – mondta Oltean.

A képzésekkel kapcsolatban hozzátette, hogy a tanácshatározatok megírásától a konkrét bürokratikus folyamatoknak a leküzdéséig minden folyamatot végig szeretnénk venni, hogy minél felkészültebb fiatalok vehessenek részt az RMDSZ munkájában.

A konkrét javaslatokkal kapcsolatban elmondta, hogy javasolni fogják az önkormányzatok által létrehozható ifjúsági alapokról szóló jogszabály módosítását. Jelenleg megyeszékhely és megyei önkormányzat tud ifjúsági alapot létrehozni, de Fejér László Ödön szenátor közbenjárására a jogszabályokat úgy módosíthatják, hogy ezentúl ezt municípiumok önkormányzatai is megtehetik. Arra is kitért, hogy javasolni fogják a kézdivásárhelyi önkormányzat példájának követését is, ahol úgy döntöttek, hogy 19 ingyentelket adnak fiataloknak, akik vállalják, hogy házat építenek azokra.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »