Nem lehet akárki világörökös!

Nem lehet akárki világörökös!

A világörökségi területeken levő ingatlanok régóta különleges szabályozásban részesülnek. A jogszabályok szigorúbb szabályokat határoznak meg az ilyen ingatlanok beépítésére, átépítésére és használatára. Kevesen vették talán észre mindeközben, hogy egy, a tavaly év végén elfogadott jogszabály módosította a világörökségi területeken lévő ingatlanok szabályozását.

A december 19-én hatályba lépett törvénymódosítás és az azt kísérő kormányrendelet szerint innentől kezdve az államot a világörökségi helyszín ingatlanjai esetében elővásárlási jog illeti meg (akkor is, ha az ingatlan egyébként nem minősül műemléknek). Azaz, ha valaki az Andrássy úti vagy Duna-parti ingatlanját értékesíti, akkor az állam szabadon dönthet róla, hogy az ajánlatban foglalt feltételekkel meg kívánja-e vásárolni, avagy sem.

A jogszabály részletes indoklást is kapott, amelyből kiderül: a beterjesztők szerint a világörökségre vonatkozó szabályrendszer nem biztosít elegendő védelmet, s ezért a hatályban lévő korlátozásokon túl a teljes biztonsághoz szükséges az is, hogy az itt található ingatlanok ne kerüljenek akárkinek a kezébe. Ne lehessen tehát akárki „világörökös”. A mai világban, mikor sokszor azt sem tudjuk, hogy a szomszédunk hová valósi, ki fia-borja, amikor politikai hovatartozás kapcsolatokat szakít szét, sokan konstatálják, hogy ez így szép és jó.

A jogásznak viszont már több kételye merül fel. A rendelkezési jog csorbítása a magántulajdoni rendszerbe való egyik legkeményebb beavatkozás. Bár jogilag lehetősége van rá az államnak, ezt csak kivételes esetben és a körülmények megfelelő mérlegelésével lenne szabad gyakorolnia. Egy demokratikus jogállamban az ilyen rendkívüli intézkedést a közvélemény által követhető vitáknak, az érvek és ellenérvek megfelelő ütköztetésének kellene bevezetnie. Ez most nem történt meg.

Mindeközben az új szabályok az ingatlantulajdonosok érdekeit és jogi pozícióját nagymértékben sértik. Nem nehéz belátni, hogy egy ingatlant, amelyre egy harmadik személynek elővásárlási joga van, lényegesen nehezebb és macerásabb eladni: kevesebben fognak olyan ingatlan megvásárlásába energiát fektetni, amelyet a szerződés megkötése után az állam elvihet előlük. Ez pedig az ingatlan értékét csökkenti. Ráadásul, ha az ingatlan megvásárlását a tulajdonos banki hitelből finanszírozta, akkor a bevezetett elővásárlási jog könnyen a hitelszerződés felmondhatóságához vezethet, de legjobb esetben is arra indíthatja a finanszírozó bankot, hogy többletbiztosítékot követeljen. A lízingelt ingatlanok maradványértéken való megszerzése pedig a lízingbe vevő számára ezen is túlmutató problémákat vethet fel.

Nem szerencsés a rendelkezés politikai üzenete sem. Az új szabállyal kapcsolatos cikkek és vélemények mind azt keresik, hogy vajon mostantól melyik politikai érdekcsoport kezében fognak a szóban forgó ingatlanok összpontosulni, kinek az érdekét képviseli az állam azáltal, hogy ezen ingatlanokat felvásárolja, és majd továbbadja őket.

Mindezt fűszerezi továbbá a jogszabály kétértelműsége is, hogy mely ingatlanokra terjed ki a korlátozás. Noha a módosított törvény szövege az elővásárlási jog hatálya alól kiveszi a lakhatás céljára szolgáló épületeket, a kormányrendelet melléklete, amely felsorolja, hogy mely épületekre terjed ki a szabályozás, többnyire lakásokat és lakóházakat tartalmaz. Ez pedig akkor sem szerencsés, ha egyébként a jogszabályok hierarchiájára vonatkozó általános jogelvek (azaz, hogy egy kormányrendelet nem lehet ellentétes egy törvény szövegével) elvileg feloldja a konfliktust. Lelki szemeim előtt látom, ahogy az érintett környék jogilag kevésbé szakavatott lakói a szívükhöz kapnak, amint meglátják a rendeletet.

A világörökséget, a városképet, a műemlékeket védeni kell: rendben van. Ne lehessen akárki „világörökös”: ez már egy elgondolkodtató kérdés. De hogy mindezt egy olyan jogszabálycsomag írja elő, amelyet nem bocsátottak vitára, amely önellentmondó, és ráadásul a legalapvetőbb tulajdonosi jogokat korlátozza: ez bizony aggodalomra ad okot.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »