„Nem cél a sláger, de örülünk, ha az”

„Nem cél a sláger, de örülünk, ha az”

Figyelem, slágergyanút észlelünk a Pixel Cranes irányából! A Géczi Gergő és Tóth András alkotta duó ugyanis első EP-je után Iridescence címmel elkészítette első nagylemezét, ami nagyon egyben van, a számok szépen kapaszkodnak egymásba. Elsőre végighallgatva az egész olyan, mintha írtak volna egy albumot egy sláger köré. A harmadik szám, a The Void ugyanis ritmusában, hangulatában is kilóg a sorból. A gitáralapot olyannyira eltalálták, hogy az már rádióért kiált. (Január 13-án pénteken este 21 órakor hallható is lesz a Kultpresszó című műsorban a Lánchíd Rádión. Mostantól minden héten ajánlóval egybekötve jön egy dal a zenerovatunkban feltűnő formációk terméséből. Akciónkról itt részletesen írtunk – a szerk.)

Van itt azért pár dolog, amit érdemes megjegyezni a Pixel koncepciójával kapcsolatban. Bár teljesen rendben van ez a merengő, elgondolkodtató, több helyen inkább zenés hangosvers- vagy hangoskönyv-hangulat, olykor azt érezni, hogy a tempó szinte változatlan, egy sodrással halad végig. Pedig érdemes lenne felpörgetni, néhol egy-egy éles váltást, egy törést, egy váratlan húzást belerakni, hogy ezzel rázzák fel a hallgatót.

A The Voidban is az tetszik, hogy egy kicsit erősebb a lüktetése. S ezzel nem azt sugalmazom, hogy bárki kényszeredetten álljon bele a slágergyártásba vagy bármibe, ami ellenkezik ars poeticájával, hanem hogy a váratlan húzásokkal jobban fenn lehetne tartani a hallgatók figyelmét.

Alább meghallgatható a teljes lemez, a fentiekkel együtt nagyon ajánlom. (Az albumon szereplő Darker Love videoklipje egyébként még tavaly ugyancsak nálunk mutatkozott be.)

Miközben pedig mennek a dalok, érdemes továbbgörgetni, mert rendesen kifaggattam Gergőt és Andrást többek között arról, eladják-e a lelküket a slágergyárnak, illetve szerintük miben kell még fejlődniük, hogy még menőbbek legyenek a pixelek?

– Második lemezeteknek is van koncepciója. Ugyanakkor a merengős, kicsit szomorkás, lírai hangvételű, olykor hangos versbe átcsapó vonalvezetés mellett érződik egyfajta törekvés a popularitás felé. Konkrétan a The Void című dalotokra gondolok. Volt bármiféle késztetésetek arra, hogy valami rádióbarát cuccot is felrakjatok az albumra?
Gergő: Éppen ellenkezőleg. Mindig más és más céllal születik meg egy dal, legyen az egy hangulat kifejezése, egy történet elmesélése vagy puszta kísérletezés. Ha azonban lehet olyat mondani, mi az a cél, ami a legkevésbé vezérel bennünket, az az, hogy rádióbarát zenét gyártsunk. Ha ilyenre sikerül, annak külön örülünk. A The Voidot sem ilyen céllal írtuk, a dalszövegét egy elég kusza álmom ihlette, a zene pedig itt is egy történetet mesél el.
Andris: Egyikőnk se tervezte, hogy „na akkor ez most egy sláger lesz”. Az egész szám alapját a basszustéma adta egy mélázós délutánon, amikor történetesen a Darker Love klipjét készítettük Orosházán. Csak úgy jött magától.

– Egy kicsit a témán lovagolva, egyáltalán érdekel benneteket az, hogy könnyedebb, poposabb dalokat írjatok?
Gergő: Igyekszünk önmagunk maradni, a zenénkben is, mert ha így sikerül jól befogadható és közönségbarát dalokat alkotni – ami a popszakma aktuális zenei „követelményei” mellett még mindig úgy gondolom, hogy merőben relatív –, akkor az a legjobb dolog, ami történhet.
Andris: Érdekelni érdekel, de jelenleg nem ezek a dolgok motiválnak minket, hanem az aktuális világnézeteink vagy behatásaink „megzenésítése” saját szájíz szerint. Jelenleg ez a melankolikusabb, merengősebb téma az, ami jött. Ki tudja, lehet, hogy fél év múlva tök más dolgok érdekelnek majd, melyek már lehet, hogy előhozzák a poposabb stílusjegyeket.

– Miközben görgetitek előre szépen a Pixel Cranes kerekét, azért – amellett, hogy két városban (Budapest és Szeged) is laktok – mindkettőtöknek van saját, szóló projektje is: Andrásnak ott a No Whales, míg Gergőnek a Sungazers. Van már kialakult rutinotok? Mennyire akadnak átfedések, ha vannak egyáltalán?
Gergő: A stílusbeli különbségeknek köszönhetően igen kevés. Ugyanakkor Andris az első Sungazers lemez egyik dalán énekel, ami azóta is talán a legsikeresebb az Eye Can’t Act című lemezünkről. Így a Stare Stays Still, már a közönség reakciója miatt is, egy közös koncertünk számlistájáról sem hiányozhat. Ez a dal sokat jelent, az elsők között volt, ami nemcsak zeneileg, de emberileg is közelebb hozott minket egymáshoz. Talán ez a legszembetűnőbb átfedés, de nem zárom ki a lehetőségét, hogy a jövőben bármilyen formában besegítsünk egymás szóló projektjeibe.

Andris: Azt azért hozzá kell tennem, Gergővel ellentétben, én nem koncertezek a No Whalesszel, így sokkal többet tudok foglalkozni a Pixellel. Közben szintén együtt csináltuk többé-kevésbé a Dead Like Dinosaurs nevű formációt is, és jelenleg dolgozunk egy kisebb zenésztársaság körül alakuló kezdeményezésen is, ami igényli, hogy azonos hullámhosszon tudjunk dolgozni, gondolkodni. Tény, hogy stílusban homlokellentétesen mást csinálunk, mert míg Gergő a gitárcentrikusabb prog-rockban, én inkább a szinti orientált ambient elektronikában utazom, ezek a közös dolgaink viszont elősegítik, hogy kialakuljanak átfedések, illetve a stílusok keveredjenek egymással.

 Borító: Chalhoub Emil  

– Az indulás óta szépen alakulnak a koncertjeitek is, s érződik, bizony van potenciál az élőkben. Mik a tapasztalataitok, mennyire fejlődőképes a közönség, a barátokon és ismerősökön túl miként lehet bevonzani új arcokat ülős, szofisztikáltabb, szobapop jellegű fellépésekre? Illetve mire kell még ráerősítenetek, hogy még több potenciál legyen a produkciótokban?

Gergő: Ha valamibe bőven van még hova fejlődni, akkor az – többek között – az élő fellépések. Továbbra is dobosproblémákkal küzdünk, s nem csak Pixelnél. Bár a technika sok mindenre képes, és igyekszünk a lehető legkreatívabban összehozni a fellépéseket, mégsem szólal meg igazán úgy, ahogy azt mi magunk hallani szeretnénk. Tehát a technikai felszereltségen is javítani kell, hogy ami a stúdióverziókban jól szól, az élőben is legalább olyan jól, ha nem jobban visszaadja az üzenetet, amit közvetíteni szeretnénk. A közönség visszajelzése ugyanakkor pozitív, látják az igyekezetet. Jól behatárolt stratégiánk a közönségépítésre – már ami a koncerteket illeti – még nincsen. Először egy jól összeszokott, ütőképes koncertező csapat kialakítása a cél, aztán látjuk értelmét komolyabban beleásni magunkat a fellépések tudatos menedzselésébe.
Andris: Így van, sajnos a dobos téma egyszerűen elkerülhetetlen, bár az album készítése alatt elkezdtünk arra törekedni, hogy olyan számaink legyenek, melyeket ketten is elő tudunk adni, mint például a Riverside-ot. Ami a közönséget illeti, én bízom benne, hogy idővel zenénk eljut olyan emberekhez, akik tudják értékelni az elvontabb, kísérletezősebb hangvételt. Például ahogy a Waiting Roomot sikerült a Pluto Soundon keresztül felrakni a jelentősebb zenemegosztó oldalakra. Hasonlóan remélem, hogy az Iridescence is felkerül majd ezekre a platformokra.

– Javában megy az őszi-téli klubszezon, s lassan csak eljő a tavasz is. Titeket merre lehet majd elkapni mostanában?
Andris: Őszintén szólva az utóbbi pár hónapban mindketten eléggé el voltunk foglalva a saját dolgainkkal, én például a Waiting Roommal, míg Gergő államvizsgázott. Azért februárra már kezd körvonalazódni egy albumbemutató koncert egy külföldi zenekarral, illetve a tavaszi-nyári szezont szeretnénk majd nagyon megnyomni. Aki szeretne plusz infókat, a Facebook-oldalainkon mindig megtalálja az aktualitásokat.

További érdekességekért érdemes követni zenerovatunk, az Ígéretes titánok Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »