Magyarország nem engedi be az Európai Unión kívüli országok polgárait, ez alól csak Szerbia kivétel – a nap hírei

Bővíti a Növekedési hitelprogram hajrá feltételeit a nemzeti bank. A délutáni vihar miatt 25 helyszínen kellett beavatkozniuk Budapesten a tűzoltóknak, két ember megsérült az I. kerületben.

Magyarország nem engedi be az Európai Unión kívüli országok polgárait, ez alól csak Szerbia kivétel – közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor az operatív törzs ülése után közzétett Facebook-videójában a magyar emberek egészséghez fűződő érdekével ellentétesnek nevezte, hogy az Európai Unió megnyitná határait 14 unión illetve Európán kívüli állam polgárai előtt. Közölte: arról is döntöttek, hogy visszaállítják az átutazók számára a kötelező korridor használatát.

Bővíti a Növekedési hitelprogram hajrá feltételeit a nemzeti bank. Patai Mihály, a jegybank alelnöke közölte: lehetőség lesz arra, hogy a vállalkozások külföldi beruházásokra, a társasházak és lakásszövetkezetek pedig például zöld célra, korszerűsítésre vegyenek fel hitelt. Hozzátette: könnyíteni fogják a forgóeszköz-hitelezés feltételeit, emellett arra is lesz lehetőség, hogy az európai uniós támogatások mellett hazai támogatásokat is lehessen előfinanszírozni.

Bővíteni javasolja a SzÉP Kártya szálláshely alszámlájának felhasználási körét a gazdaságvédelmi operatív törzs. A testület ülése után Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, hogy az ágazati felvetéseket elfogadva javasolni fogja a turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésére vonatkozó szabályok könnyítését is.

Még ebben a hónapban megszülethet az a törvény, amelynek alapján legkésőbb szeptemberig kijelölik az 5 százalékos lakásáfájú övezetek első ütemét – közölte a Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. A Magyar Építők című lap beszámolója szerint Fürjes Balázs az ÉVOSZ elnökségi ülésén arról beszélt, hogy már idén több száz lakás építésének elindítását lehetővé teszik.

Hírdetés

Közös felelősségnek nevezte a sportolók megbecsülését a területért felelős államtitkár a sporttörvény módosításának országgyűlési vitájában. Szabó Tünde hangsúlyozta: a 47 éves korában elhunyt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Benedek Tibor halála olyan helyzetet teremtett, amikor kötelesség megváltoztatni a vonatkozó szabályokat.

A csütörtök délutáni vihar miatt 25 helyszínen kellett beavatkozniuk Budapesten a tűzoltóknak. Az I. kerületi Sikló utcában két emberre rádőlt egy fa. A 46 éves nőt és a 14 éves lányt a Szent János Kórházba vitték a mentők. A vihar főleg Budapest déli részén okozott gondot.

A járványhelyzet enyhülésével a gazdasági védekezés vált a legfontosabb közös feladattá Magyarország és Szlovénia számára – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, miután fogadta Szlovénia gazdaságfejlesztési miniszterét. Szijjártó Péter hangsúlyozta: 2021 végére összekapcsolódik a két ország villamosenergia-hálózata, ezt követően pedig a gázvezetékrendszerek is.

Újabb 9 embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést az országban, az elmúlt 24 órában 1 idős, krónikus beteg halt meg. A járvány kezdete óta összesen 4166 fertőzést igazoltak, 587 elhunyt volt koronavírusos. Jelenleg 857 fertőzött van.

Világszerte több mint 10 millió 700 ezer ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma meghaladja a fél milliót, a gyógyultaké pedig az 5 és fél milliót a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint. Ismét megugrott a koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban, Szlovéniában és Ukrajnában. Egyre gyorsabban terjed a koronavírus-járvány Romániában.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »