Közzétették az eucharisztikus kongresszus programját, a zárómise a Hősök terén lesz

Nyilvánossá vált a 2020-as, Budapestre tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programtervezete – adta hírül a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkársága. A tematikus honlapon elérhető táblázat fél-egy órás bontásban közli a 2020. szeptember 13. és 20. közötti programokat.

A nyitórendezvényre szeptember 13-án, vasárnap 15 órától kerül sor, utána 16 órától lesz az elsőáldozással egybekötött nyitó szentmise a Puskás Ferenc Stadionban. Már most biztosan lehet tudni, hogy a szeptember 14. és 18. közötti napokon minden reggel háromnegyed 9-kor kezdődik a reggeli ima, fél 10-től a katekézis, fél 11-től pedig a tanúságtételek.

Hírdetés

Félórás szünetet követően fél 12-től szentmise lesz, ebédszünet után pedig fakultációk. Szeptember 17-én este a Szent István-bazilika előtti téren tartanak szentségimádást, másnap ifjúsági estre várják a fiatal érdeklődőket a Papp László Sportarénába.

Szombaton, szeptember 19-én a Kossuth téren szintén nagy létszámú résztvevőt várnak a szabadtéri szentmisére, ezután gyertyás eucharisztikus körmenet indul az 1938-as budapesti kongresszus helyszínéig, a Hősök terére. Itt kerül majd sor az egyházi világesemény zárómiséjére is másnap, szeptember 20-án 11 órától. A központi eseményeket kulturális és lelki programok egészítik ki. Erdő Péter bíboros, prímás korábban lapunknak azt mondta: a szervezők célja, hogy az eseménnyel a társadalom minél szélesebb körét megszólítsák.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »