Közösségi esemény a disznóölés

Közösségi esemény a disznóölés

A falusi népszokások közül az egyik legtöbb embert megmozgató közösségi esemény, a disznóvágás. Ezt a hagyományt őrzik és ápolják már több éve a mátyusföldi Alsószeliben, ahol a Boldogasszony hava nem múlhat el egy jó kis falusi disznóölés nélkül.

Testközelből ismerheti meg a közösség apraja nagyja a régi parasztháztartások legnépszerűbb tradícióját, ha ellátogat a hagyományos alsószeli disznóvágásra, amelyet idén már hatodik alkalommal rendeztek meg a mátyusföldi községben. A Jurtanapok fesztivál főszervezője, a Zele törzs és a Magyar Közösség Pártjának helyi alapszervezete karöltve szervezi meg az eseményt azon célból, hogy azoknak is jusson a disznóölési falatokból, akiknek nincs lehetőségük otthon részt venni egy ilyen felejthetetlen tevékenységben.

Hírdetés

A disznóvágás során elkészített ételeket, kolbászt, hurkát eladták, a bevételt a helyi magyar óvodások és kisdiákok tanulmányainak támogatására ajánlották fel. Az esemény fővédnöke Berényi József, Nagyszombat megye első alelnöke kifejtette, nagyon jó érzés látni, hogy az emberek kijönnek a faluba, jól szórakoznak. Elmondta, az évek során azt tapasztalták, hogy az elegendő eladáshoz két disznót kell levágniuk, ez idén sem történt másként. Egy százharminc kilós és egy több mint háromszáz kilós malac esett áldozatul.

Berényi szerint egy disznóvágás nem az igazi jó pálinka és cigányzene nélkül.

„A házaknál lassan elfogy a disznótartás, ezért ilyen módon próbáljuk megtartani a hagyományokat” -mondta a politikus, aki maga is minden évben megfogja a munka végét.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »