Koronavírus-járvány idején még fontosabb a véradás

Koronavírus-járvány idején még fontosabb a véradás

A Szlovák Nemzeti Transzfúziós Szolgálat fokozott óvintézkedések mellett újra szervezhet kihelyezett véradásokat. Mint mondják, a koronavírus-járvány idején kiemelten fontos a véradás.

A transzfúziós szolgálat több mint két hónapon át nem szervezhetett a településekre kihelyezett véradást. Az adományozók így csupán a transzfúziós állomásokon adhattak vért. Részben ennek köszönhetően is csökkent a véradók száma.

A transzfúziós szolgálat érsekújvári részlege kedden szervezte meg az első, állomáson kívüli véradását. Május 27-én már Ipolyságon várták a véradókat. Mint megkeresésünkre a szolgálat egyik munkatársa elmondta: Komoly hiány volt a véradományból, ezért is örültek annak, hogy újraszervezhetők a kihelyezett véradások.

A véradás eleve szigorú feltételekhez kötött.  A véradó teljes kivizsgálása, a helyszínen történő vérképvizsgálat, orvosi ellenőrzés előzi meg az adományozást.

Hírdetés

A koronavírus-járvány miatt e lépések további szigorításokkal bővültek. A véradományozókat előzetes telefonos egyeztetés után, adott időpontokra rendelik be a helyszínre. A már megszokott óvintézkedések a véradás esetén is kötelezőek. A véradásra szolgáló helyiségben előre megszabott számú személy lehet egyszerre jelen. A véradó szájmaszkban és cipővédőben léphet be a helyiségbe. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a kötelező dokumentáció mellett további kérdőívet kell kitölteni. Nem maradhat el a testhőmérséklet ellenőrzése sem.

Amennyiben a véradó minden feltételnek megfelel, következhet a szigorított higiéniai követelmények mellett a vér adományozása.

A szigorított óvintézkedésekkel kapcsolatban a transzfúziós szolgálat munkatársa elmondta, várhatóan az elkövetkező hónapokban is érvényben maradnak a szigorított intézkedések.

Szerdán közel harminc véradó jelent meg az ipolysági kihelyezett véradáson.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »