Kis vagy nagy felvidéki politikai keszekuszaság

Idestova több mint tíz éve bűvölődöm a politika világában, mind szemlélőként, mind részeseként. Mondhatni napi szinten követem a politikai történéseket, legfőképpen a hazai (szlovákiai), a magyarországi, illetve Kárpát-medencei magyar vonatkozásúakat, kisebb részben az európai (főleg uniós) és még kisebb tekintetben a világpolitikát.

Az egyetemen történelmet hallgattam és foglalkozásom is ezzel van összefüggésben, így a múlt politikája iránt is érdeklődöm. Az MKP aktív politikusaként pedig részese is vagyok egyes folyamatok alakulásának, sőt alkalmanként alakításának is. Ebbéli kompetenciáim és érdeklődésem ösztönöztek arra, hogy a politikával mint tudománnyal is elkezdjek foglalkozni. Ezért egy ideje háttéranyagok, politikai elemzések – és egyéb „finomságok” – készítésével is foglalatoskodom (hol az MKP, hol a nyilvánosság részére).

Ehhez hasonló katyvaszt, bevallom, még nem pipáltam. A most tapasztalt csapongás és keveredés érvényes valamennyi pártra és szereplőre – a szlovák pártokra is kivétel nélkül, na de a magyarok élen járnak ebben (is).

Ki kivel, kivel igen, kivel nem, hogyan igen, miként nem, miért, meddig, mennyire társul, szövetkezik, szembemegy, támad, ignorál, jön-megy… Szinte mindenki naponta mással tárgyal, más feltételeket szab, más vonalat hajt, mást képvisel, más az elképzelése stb…

Hírdetés

Talán a 19. századi kiegyezés után lehetett tapasztalni hasonló viszonyokat. Akkor ütötte fel a fejét ennyi új politikai irányzat, párt, mozgalom, ideológia, melyek a legváltozatosabb formában cserélődtek, keveredtek, ütköztek és szövetkeztek a legkülönfélébb valószínű és valószínűtlen variációkban.

Holott valamennyi politikatudományi szakkönyv első fejezetének tételmondata azzal kezdődik, hogy a választók a stabilitást, megbízhatóságot és kiszámíthatóságot óhajtják, amibe bizalmukat fektethetik.

Bár nyilván nem egyedülálló ez az átláthatatlan állapot, sőt pontosan tudjuk, hogy minél keletebbre megy az ember, annál követhetetlenebb viszonyokat talál és vannak a miénknél sokkal rosszabbak is, de az európai értékekhez szokott szemünk számára mégiscsak furcsán hat ezek szemlélése.

A saját sorainkban tapasztalni meg különösképpen… Persze azt is el kell ismerni, hogy az új trendek mintha ebbe az irányba haladnának és Európa-szerte is egyre több hasonló jelenség figyelhető meg, de akkor is engedtessék meg érzékenynek lenni saját viselt dolgainkra.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »