Itthon is debütál az új szoftver

Itthon is debütál az új szoftver

Az Amerikában már egy éve fizetős számlázószoftver magyarországi ingyenes verziójának márciusi bemutatkozása hajthatja a Kulcs-Soft árfolyamát – mondta lapunknak Kulcsár Tibor, a cég elnöke.

Historikus csúcsra jutott 1260 forintnál múlt pénteken a Kulcs-Soft. Tegnap sem mutatkoztak a kifulladás jelei, hisz már délelőtt megérintette az 1400 forintos szintet a kurzus, s napközben is előkelő helyen szerepelt 10 százalék körüli plusszal a BÉT nyertesek listáján.

A szárnyalás nemcsak azért szembetűnő, mert az 1000 forintos szintet is csak február 21-én lépte át az árfolyam, hanem azért is, mert különösebb közzétételt sem láthattunk az elmúlt hónapokban. Sőt a befektetői fórumokon már régóta arról szól az „online pusmogás”, hogy feltűnően sokat késnek a beígért akvizíciók. Tavaly ősszel ugyanis új stratégiával rukkolt elő a Kulcs-Soft, amely szerint piaci akvizíciókkal bővítenék a portfóliót. Az is felmerült, hogy adott esetben részvényekkel fizessenek az üzletrészekért. Olyan cégeket keresnek, amelyeket a rendszerváltó nemzedék épített fel, és ugyan komoly értéket képviselnek, de megálltak a fejlődésben, s emiatt a piaci vegetálás kockázatával néznek szembe. A potenciális akvizíciós célpontokat 60 és 100 közöttire becsülték a magyar piacon.

– mondta a Világgazdaság kérdésére Kulcsár Tibor, a társaság elnöke. Hozzátette: továbbra is vizsgálódnak a piacon, és keresik az alkalmas felvásárlási célpontokat.

Az osztalékszezon közeledtével egyre élénkebb a spekuláció a befektetői fórumokon. A Kulcs-Soft tavaly 46 forintot fizetett részvényenként. A társaság rendszerint az adózott eredményt teljes egészében szétosztja a részvényesek között. Ezzel kapcsolatban csak annyit mondott a társaság elnöke, hogy a cég a megalapítása óta mindig nyereséges volt, várhatóan ezúttal sem lesz másként, s az osztalékstratégia változása nincs napirendre tűzve.

Az elmúlt hetek árfolyammozgásának hátterében a Kulcs-Soft amerikai sztorijának hazai bemutatkozása húzódhat meg – vélekedett Kulcsár Tibor. Terveik szerint március elején debütál itthon a BizXpert program, amely egy felhőben működő számlázó és készletkezelő alkalmazás. Nálunk is ingyenes verzióval indul a program, mellyel egy 500 ezres piacot céloznak. Most háromszáz ügyfél teszteli a szoftvert. Év végéig 100 ezer alkalmazót céloztak meg, aminek az árbevételben is jelentkeznie kell, mert valószínű, hogy ha valaki letölt egy ingyenes alkalmazást, akkor a cég fizetős termékeiből is válogat.

Az Egyesült Államokban a Kulcs-Soft amerikai leányvállalata, a BizXpert Inc. egy évvel ezelőtt indította a szoftver fizetős verzióját. A bevezető szakaszban 213 országban több mint 115 ezren töltötték le a szoftvert. Tavaly március óta pedig félezernél több fizetős felhasználó alkalmazza a programot. A tervek szerint a cég Ausztráliában és Új-Zélandon is terjeszkedne.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »