Irán-USA – Brian Hook: fenyegetőzéseivel Teherán még inkább elszigeteli magát

Irán-USA – Brian Hook: fenyegetőzéseivel Teherán még inkább elszigeteli magát

Fenyegetőzéseivel Teherán még inkább elszigeteli magát – jelentette ki Brian Hook, az Egyesült Államok iráni ügyekért felelős különmegbízottja pénteken újságíróknak.

Képtalálat a következőre: „Brian Hook,”

Brian Hook – asiasociety.org

Az amerikai különmegbízott az Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője által pénteken elmondottakra reagált.

Mint fogalmazott: mindaddig, amíg Irán “nem viselkedik normális nemzetként”, az ország elszigeteltsége csak tovább fokozódik. Hamenei pénteken Teheránban a szokásos heti nagyimán mondott beszédet, amelyben a többi között bírálta a nyugat-európai országokat és az Egyesült Államokat.

Hírdetés

Donald Trump amerikai elnökről közölte: “hazudik”, amikor azt állítja, hogy támogatja az iráni népet a teheráni kormány hatalmának megdöntésére tett kísérleteiben, mert nem akar mást, mint “mérgezett tőrrel hátba szúrni” az iráni népet.

Amerikai sajtójelentések arról is beszámoltak, hogy az ajatollah hangsúlyozta: meglehet, hogy Irán harca a határokon kívülre is kiterjed.

Brian Hook a sajtókonferencián utalt Mike Pompeo amerikai külügyminiszternek a kaliforniai Stanford Egyetem Hoover Intézetében elmondott hétfői beszédére, amelyben az amerikai diplomácia irányítója kifejtette, hogy Kászim Szulejmáni iráni tábornok likvidálása az amerikai elrettentési stratégia része volt.

A különmegbízott közölte: e stratégia részeként Washington folytatja az erős nyomásgyakorlást Iránra, és ennek jegyében pénteken elrendelte a vízumtilalmat az iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnoka, Haszán Shahvarpour ellen.

Amerikai álláspont szerint ugyanis a tábornok irányította a tüntetők elleni erőszakos fellépést tavaly novemberben egy nagyvárosban.

Brian Hook nem válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy vajon az amerikai nyomás fokozása nem teszi-e agresszívabbá az iráni vezetést.  


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »