Halász szerint elfogadhatják a plakáttörvényt

A Fidesz-frakció szóvivője lát arra most lehetőséget, hogy meglegyen a kétharmados többség, és elfogadja a plakáttörvényt a parlament.

Halász János az M1 aktuális csatorna műsorában kedden azt mondta, hogy a Fidesz még tanulmányozza, a KDNP nem zárkózik el az MSZP plakáttörvénnyel kapcsolatos javaslatainak egy részétől a hétfői ötpárti egyeztetés után.

Halász János úgy fogalmazott: “úgy néz ki, körvonalazódik egy lehetőség arra”, hogy el tudják fogadni a plakáttörvényt. Jelezte: a szocialisták javaslatát hétfőn ismerték meg hivatalosan, péntekre alakítják ki álláspontjukat, és ha szükségesnek látják, kezdeményeznek további egyeztetést, ez szerdára kiderül.

Közölte: ha nem lesz kétharmad a parlamentben, nem érdemes elfogadni az egész törvényt, hogy “ne legyen olyan zagyvaság”, mint amilyen előbb született.

Hangsúlyozta: minél előbb szeretnék a pártok finanszírozásának átláthatóságát biztosítani és megszüntetni azt a “fekete finanszírozást”, amelyet lehet látni például “a Jobbiknál, amikor Simicska támogatja” a pártot különböző plakáthelyekkel.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a tiszta választási kampány, az egyenlő esélyek biztosításáért fogalmazta meg az államfő által az Országgyűlésnek visszaküldött plakáttörvényhez a javaslatait. Az ellenzéki politikus hétfőn azt mondta, javaslatcsomagjuk alapján tilos lenne kampányidőszakban mindenféle kormányzati kampány.

(MTI)

Korábban írtuk: Péntekre rántja össze a rendkívüli parlamenti ülést a Fidesz a "csicskatörvény" ügyében – Paktumgyanús MSZP-javaslat az ötpártin


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »