Hajrában megítélt büntetőrúgással kapott ki a Sepsi OSK (Labdarúgás, I. liga)

Hajrában megítélt büntetőrúgással kapott ki a Sepsi OSK (Labdarúgás, I. liga)

A Sepsi OSK zsinórban második hazai mérkőzését is elveszítette, miután vasárnap este az emberhátrányban játszó címvédő Kolozsvári CFR a ráadásban egy büntetőrúgást értékesítve 2–1 arányban győzött a sepsiszentgyörgyi stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság odavágó-sorozatának 13., utolsó fordulójában. A piros-fehér mezesek az alapszakasz felénél a rangsor hetedik helyén állnak.

Mintegy 4500 labdarúgás-kedvelő volt kíváncsi az erdélyi rangadóra a sepsiszentgyörgyi stadionban, sőt egy közel 30 fős szurkolótábor a kolozsvári csapatot is elkísérte. Mindkét együttesnek fontos volt a három pont megszerzése, az Antonio Conceição irányította labdarúgók a FCSB csapatától vehették vissza az első helyet, a piros-fehérek pedig rájátszást érő pozícióban találhatták volna magukat az alapszakasz felénél.

Az élvonal két, legjobb védelemmel rendelkező együttese csapott össze, azonban az első félidőben a vendégek jobban zártak a széleken, és a játék tördelésével nem engedték a házigazdák ellentámadásokra épülő támadásait kibontakozni. A kincses városbeli labdarúgók egész pályás letámadással próbálták hibára kényszeríteni ellenfelüket, ez a taktika többnyire érvényesült is, hiszen a sepsiszentgyörgyi csapat a pontatlan passzok miatt nem is veszélyeztetett egy ideig. A vendégek a 14. percben az első helyzetüket gólra váltották, Ciprian Deac szöglete után Stephan Drăghici szerencsétlenül fejelt tovább, Billel Omrani pedig az előtte megpattanó labdát közelről a hálóba pöckölte (0–1).

A Sepsi OSK nem sokkal később egyenlíthetett volna, de Ibrahima Tandia tizenhatos vonaltól leadott kiváló lövését Giedrius Arlauskis bravúrral szögletre tolta. Ezt követően a házigazdák védelme hibázott, Gabriel de Moura a saját térfelén ügyetlenkedett a labdával, Damjan Đoković pedig jó ütemben passzolt a védők mögül kilépő George Țucudean elé, a csatár azonban nem élt a lehetőséggel. Az első félidő hosszabbításában ismét a vendégek litván kapusa akadályozta meg a Sepsi OSK egyenlítését: Tandia a tizenhatos vonaltól végezhetett szabadrúgást, de a keresztléc alá tartó labdát Arlauskis védeni tudta.

A szünet után Marko Simonovski fejelhetett egy beadást követően, azonban Cristian Manea az utolsó pillanatban mentett szögletre, majd a másik oldalon a középen érkező Țucudean próbálkozott, de lövését Niczuly magabiztosan védte. A 64. percben emberhátrányba került az addig is szabálytalanul játszó CFR, miután Mate Maleš szájba rúgta a háromszékiek mali-francia játékosát. A 80. percben a szentgyörgyi csapat egyenlíteni tudott, Ousmane Viera beívelését Paulo Vinicius röviden fejelte ki, a csereként beálló Florin Ștefan pedig kapásból a jobb alsóba lőtt (1–1).

A hajrában Simonovski megszerezhette volna a győzelmet érő találatot, Arlauskis azonban újabb nagyszerű védést mutatott be. A 90. percben szöglethez jutott a vendég csapat, Gabriel Vașvari pedig a tizenhatos vonalon belül Andrei Mureșan ellen szabálytalankodott, így a partjelző kezdeményezésére büntetőrúgást ítélt a játékvezető, amelyet Deac könnyedén értékesített (1–2).

A Kolozsvári CFR 2018-ban továbbra is veretlen idegenben, az alapszakasz felénél pedig kétpontos előnnyel vezeti a rangsort, míg a Sepsi OSK a szezonban negyedszer szenvedett vereséget és a hetedik helyet foglalja el.

Hírdetés

Eugen Neagoe értékelt

„Csalódott és szomorú vagyok, ellenfelünk komolyabb helyzet nélkül két gólt is szerzett. Ugyanaz a munkám, mint a többi edzőnek, és úgy gondolom, hogy mindenkit hasonló komolysággal kellene kezelni. Az ellenfeleknek minden tiszteletet megadunk, elvárjuk, hogy velünk szemben is hasonlóan viselkedjenek. Én is reggeltől estig dolgozom a labdarúgókkal, több száz kilométerre vagyok a családomtól, de amikor ilyen történik, mint most, nagyon csalódott vagyok. Mindenki látta, miként játszott a CFR, hogyan fordította meg az eredményt. Csak egyet szeretnék kiemelni: talán mi vagyunk az egyetlen csapat a bajnokságban 13 mérkőzés után, amelynek nem ítéltek büntetőrúgást. Ezen a meccsen a tizenegyest megelőzően a beadásnál egyértelmű szabálytalanság történt, és az első félidőben is volt egy olyan helyzet, amikor az ellenfél egyik játékosa labda nélkül szabálytalankodott, de csak szóbeli figyelmeztetést kapott. Nem akarom a CFR érdemét kétségbe vonni, egy nagyon jó csapatról van szó, kiváló játékosokkal, de ez nem jelenti, hogy velünk így kell viselkedniük, ahogy tették. Úgy gondolom, a mutatott játék alapján nem érdemeltünk vereséget, de ahogy korábban is mondtam, figyelmesnek kell lennünk, és mindenképp arra koncentrálnunk, hogy az élvonalban maradjunk” – nyilatkozta a mérkőzés után az 51 éves vezetőedző.

Labdarúgó I. liga, alapszakasz, 13. forduló: Sepsi OSK–Kolozsvári CFR 1–2 (0–1).

Sepsiszentgyörgy, MSC Stadion, mintegy 4500 néző. Vezette: Andrei Florin Chivulete (Bukarest). Sepsi OSK: Niczuly – Sato, Jovanović, Viera, De Moura – Velev, Karnyicki (Simonovski, 56.) – Drăghici (Hamed, 55.), Vașvari, Mensah (Ștefan, 74.) – Tandia. Vezetőedző: Eugen Neagoe.

Kolozsvári CFR: Arlauskis – Manea, A. Mureșan, Paulo Vinicius, Camora – Bordeianu, Maleš, Đoković – Omrani (Păun, 84.), Țucudean (Tambe, 75.), Deac (Baptista, 90+3.). Vezetőedző: Antonio Conceição.

Gólszerzők: F. Ștefan (80.), illetve Omrani (14.), Deac (90. – tizenegyesből).

Sárga lap: Drăghici (30.), Karnyicki (52.), Hamed (81.), Vașvari (89.), illetve Omrani (22.), Țucudean (60.), Deac (90+1.). Piros lap: Maleš (64.).

További eredmények: Jászvásári Poli–FC Hermannstadt 0–2 (gólszerzők: Tsoumou 23., Dumitriu 39.), Astra Giurgiu–Craiova 0–3 (gsz.: Mitriță 38., Cicâldău 62., Koljić 72.), FC Botoșani–FC Viitorul 1–2 (gsz.: Trujić 90+4., illetve Voduț 67., I. Hagi 86. – tizenegyesből), FCSB–FC Voluntari 2–1 (gsz.: Gnohéré 52., 77., illetve Tudorie 86.), Dunărea Călărași–Medgyesi Gázmetán 0–0.

A rangsor:

1. CFR                           7          5          1          16–9    26
2. FCSB                        7          3          3          27–14  24
3. Craiova                    6          4          3          23–11  22
4. Viitorul                     7          1          5          16:15   22
5. Medgyes                 6          3          4          15–17  21
6. Astra                        5          5          3          16–11  20
7. Sepsi OSK               5          4          4          15–11  19
8. Călărași                   3          7          3          12–13  16
9. Botoșani                  3          6          4          17–17  15
10. Jászvásár               4          2          7          11–19  14
11. Chiajna                  4          2          6          10–19  14
12. Dinamo                 3          3          6          13–20  12
13. Hermannstadt      3          2          8          11–16  11
14. Voluntari                1          5          7          14–24    8

A Sepsi OSK szerdán 16:30 órától a másodosztályú-bajnokságban hetedik helyen álló Mioveni vendége lesz a Román Kupa nyolcaddöntőjében. A mérkőzést a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport élőben közvetíti.

Miska Brigitta / Háromszék


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »