Ez jó!

Ez jó!

Kálmán Olga az elmúlt hónapokban, években szinte sportot űzött abból, hogy elmondja, miért száz százalékig biztos abban, hogy nem fog politizálni. Most, hogy a Gyurcsányékhoz igazoló „függetlenobjektív” TV-s riporter meggondolta magát, összeszedtük a legerősebb érveit a politizálás ellen.

Korábban megírtuk, Gyurcsány felesége – aki egyben a DK EP-listavezetője – egy rendkívüli sajtótájékoztató keretében közölte, hogy a főpolgármesteri előválasztáson és októberben a budapestiek Kálmán Olgára szavazzanak, hiszen a DK őt támogatja. A korábban a Jobbik és Vona Gábor szekerét toló Kálmán Olga mindezt úgy kommentálta, hogy Dobrev Klárának nagy szerepe van abban, hogy ezt elvállalta, és egyetért azzal, hogy több nő kell a politikába. Mint mondta, „független jelölt vagyok a DK biztatására, Klára biztatására.”

Döntése azért kifejezetten érdekes, mert az elmúlt időben gyakorlatilag minden felületen azt sugallta, hogy független, objektív sajtómunkásként neki semmi helye a politika világában. Lássuk Kálmán Olga legerősebb mondatait:

Hírdetés

„Én újságíró vagyok, a politika pedig a túloldal. Miért mennék át?”„Elárulom, miért nem fordult meg a fejemben, hogy pályázzak a főpolgármester-jelöltségre: mert nagyon komolyan gondolom a politikát.”„Kampányban nyilván el kell mondani, milyen pocsék itt a köztisztaság, az úthálózat, a tömegközlekedés, az egészségügyi ellátás és az oktatás. De ha netán megválasztanak, eltelik fél év, s megint ki kell állni. Akkor mit mondhatok? Hát továbbra is azt, hogy pocsék a köztisztaság, az úthálózat, a tömegközlekedés, az egészségügyi ellátás meg az oktatás.”„Azt állítom, hogy én biztos nem fognék ilyen politikai vállalkozásba.”„Annyira nagyképű sosem lennék, hogy polgármesterjelölt legyek”„Politikai messiásnak túl őszinte vagyok. a politikusi léthez más típusú személyiség szükséges.”Arra a kérdésre, miszerint lenne-e politikus: „az speciel nem”.

Forrás:

Kálmán Olga: annyira nagyképű sosem lennék, hogy polgármesterjelölt legyek


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »