Egy kenyér (MR sorozat, 5. rész)

Thurian testvér

Ötven éve jelent meg Max Thurian taizéi testvér, protestáns teológus, majd katolizálása után katolikus pap írása az eukarisztiáról, „Le pain unique” (The One Bread)[1] , vagyis az Egy Kenyér címmel. Amint az alcím elárulja, a könyv egyszerű elmélkedés az eukarisztiáról és a (papi) szolgálatról. Az évforduló alkalmából érdemes újra olvasni, mivel a mai napig tart az a helyzet, melyet a testvér, és az előszóban az akkori prior, Roger Schutz ecseteltek, ti., hogy az interkommunió változatlanul távoli remény marad, és elvileg a jelenlegi alapokon nem is lehetséges.

 

Buzgó türelem

Schutz „buzgó türelemre” (ardente patience) intette a fiatalokat, akik akkoriban a burgundi közösséget ezrével keresték fel egységre áhítozva, és nem utolsó sorban túllépni kívánkoztak a megosztottság botrányán A könyv megjelenése előtti évben, 1966. szeptemberében 1400 fiatal zarándokolt el az ökumenikus közösségbe, remélve egy új tavaszt az Egyházban, melynek látható jele lett volna a közös áldozás.

A reformáció 500. évfordulója alkalmából, amikor Ferenc pápa Svédországba látogatott, svéd evangélikus egyházi vezetők megismételték kérésüket, hogy a katolikus egyház „engedélyezze” az interkommuniót, legalább a vegyes házaspároknak. William Kenney, a korábbi svéd katolikus püspök, aki most az angliai Birmingham segédpüspöke, és az evangélikus Világszövetség és a keresztény egységet támogató Pápai Tanács közötti nemzetközi párbeszéd társelnöke, azt sugallta, hogy a pápa látogatásától az interkommunió valamilyen formájának lehetőségét remélik. Egy vele készített interjúban, az interkommuniót a pápai látogatás „nagy horderejű ügyének” nevezte. “Ha azt akarnám, hogy Ferenc kielégítő forradalmat vigyen végbe Lundban, azt mondaná az evangélikusoknak, hogy bizonyos körülmények között, anélkül, hogy mindig kérnék, magukhoz vehetnék az Oltáriszentséget. Ez egy hatalmas gesztus lenne”- mondta Kenney püspök.[2]

A lundi béke

Kenney hozzáfűzte, “A dolog, amit szeretnénk látni az, hogy az úgynevezett ökumenikus házasságban, a nem katolikus fél mindig együtt áldozhat a partnerével. Ez egy nagy előrelépés lenne, és pasztorálisan nagyon kívánatos.”

Nos, a pápa lundi beszédében a közös imát és annak szükségességét hangsúlyozta, interkommunióról nem beszélt. [3] Fiatalt és öreget egyaránt buzgó türelemre kell intenünk tehát 50 év múltán is. Ma is igaz, amit Frère Roger 50 éve leírt: „Az interkommunió gyakorlata Taizé számára elfogadhatatlan. Gyakorlata szenvedélyes ellentéteknek kedvez, melyek szembeszállnak a megkereszteltek közötti kibéküléssel.”[4]

Thurian nagy gonddal elemzi ennek teológiai okait. Ma ebből az írásból idéznénk, mert egyszerre világítja meg közös tudásunkat és hitünket, és a különbségeket, melyek az egység akadályai. A könyv ajánlójában Roger testvér hangsúlyozza, hogy szükséges az erőfeszítés ezek biblikus elmélkedésére, mely nélkül nem érhetjük el azt, ami a legalapvetőbb egységünk: Isten szavának igazságát.[5] Ferenc pápa szavaival: „Hálával ismerjük el: a reformáció hozzájárult ahhoz, hogy a Szentírás jobban a középpontba kerüljön az egyház életében. Isten szavának a Szentírásban való közös hallgatása által a Katolikus Egyház és az ötven évvel ezelőtt megalakult Lutheránus Világszövetség közötti párbeszédben jelentős lépéseket tettünk előre. Kérjük az Urat, hogy az ő szava tartson egységben minket, hiszen az a tápláléknak és életnek a forrása, indítása nélkül semmit sem tehetünk.”[6]

Széder est

Thurian a könyv első fejezetének azt a címet adta, hogy „Eukarisztia: közös doktrína és problémák.” Ennek indító alfejezetnek címe és témája Krisztus emlékünnepsége, emlékezete, amellyel sorozatunk első előadását megnyitottuk, és a második alkalommal gondosan és részletesen kifejtettünk, a jezsuita Alonso Schökel gondolatait követve. Thurian hozzá hasonlóan hangsúlyozza, hogy az Utolsó Vacsora nem érthető meg teljes mélységében, hacsak nem az Ószövetség liturgikus hagyományán keresztül. Thurian szerint a legnagyobb félremagyarázáshoz vezetne, ha az eukarisztikus lakomát Krisztus teljesen új és független cselekedeteként értelmeznénk. Pontosan ez történt parancsának, hogy Ezt cselekedjétek emlékezetemre, tisztán jelképes értelmezésével. Jézus nem akarhatta azt mondani, hogy „tartsátok meg az utolsó vacsorát, hogy emlékezzetek rám.”[7] A szöveg ilyen értelmezését a legjobb exegéták kizárják, mivel úgy vélik, hogy az eukarisztiát a zsidó liturgia, azaz a testvéri lakoma, főleg a húsvéti lakoma fényében kell értelmezni. Az „emlékezet” szó, ahogy azt Lukács és Pál használják, amikor beszámolnak Krisztus parancsáról, hogy ünnepeljük a szent lakomát, az Úrlakomát, közvetlenül a zsidó liturgiára, és különösen a húsvéti lakomára utal. Amikor tehát Jézus megalapítja az új kultuszt, az Úrlakomát, ezt a zsidó húsvéti liturgia keretében teszi, és nem veti meg a régi rítust. Ellenkezőleg, mivel az kinyilatkoztatott, megtalálja benne a megfelelő jelképeket és szavakat, hogy megértesse emlékünnepét és felajánlja testét és vérét. Ezt fejezi ki Lukács evangélista, amikor így idézi Jézust: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem a húsvéti vacsorát, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Lk 22, 15.

Más szóval Krisztus nem mellőzi a régi rítust, ellenkezőleg, heves vágyát érez, hogy megünnepelje. Ha tehát megváltoztatja az Utolsó Vacsorán, nem azért teszi, hogy eltörölje, vagy, hogy valami teljesen újat tegyen. És tényleg, a rítusnak Isten országában kell beteljesülnie. Húsvéttól a messiási lakomáig a Királyságban az eukarisztián át folyamatosság, analógia és egység áll fenn. Akkor is, ha a rítus külsőleg megváltozik, és a valóság, melyet kifejez, megnyilatkozik: előbb a bárány, a szabadulás hatékony jele; majd a kenyér és bor, Krisztus, a megfeszített, feltámadt és megdicsőült Megváltó testének és vérének hatékony jele; végül magának Isten Fiának a látomása; a bárány, mint az apokalipszis áldozata.[8]

Jézus tehát az Utolsó Vacsorán egy a zsidók által jól ismert liturgikus szókincset használ és meg kell értenünk azt, hogy behatoljunk az Úr emlékezetének értelmébe. Az evangélisták és Szent Pál elbeszélésükben nem számolnak be az összes jelképről és kifejezésről, amiket Jézus használt, csupán azokról, amelyek egy újdonságot hangsúlyoznak a hagyományos liturgiához mérten. Láttuk, hogy csak Szent Lukács és Szent Pál használják az emlékezet (anamnézis) szót, amikor idézik az Úr parancsát, hogy megismételjük az úrvacsorát. Ennek a görög szónak a jelentése, az eszme és a valóság, melyet visszaadott, nem volt ismeretlen a zsidó vallásban. Az emlékezet az emberek elméjében egy liturgikus valóságot és egy az Úrhoz fűződő mély lelki kapcsolatot idézett fel. Így az Apostolok cselekedeteiben azt olvashatjuk, hogy Kornéliusz századosnak azt mondta az angyal, hogy „Imádságod és alamizsnád felszállt az Isten színe elé, és megemlékezett rólad.” Kornéliusz maga így emlékezik vissza az angyali üzenetre: „Imádságodat meghallgatta az Isten, és alamizsnáidról megemlékeztek színe előtt.” (Lk 10).

Ez a gondolat, mely szerint az imákat és az alamizsnát Isten színe elé viszik, és emlékezetként mutatják be neki, része a zsidóság liturgikus teológiájának. Mindkét szövetségben adottnak tekintik, és ugyanazt a szót használják rá, mint Jézus az eukarisztia alapításánál. Íme, a lakoma húsvéti liturgiájának harmadik áldása:

„Istenünk és atyáink Istene! Add, hogy a mi emlékezetünk és atyáinké, Jeruzsálem, a te városod emlékezete, Mózes emlékezete, a Messiásnak, a te szolgádnak, Dávid Fiának emlékezete, és népednek emlékezete, felszálljon hozzád és elfogadd, hogy megérkezzen, láttasson, emlékeztetve és említve legyen előtted, a szabadulásért, a jóért, a kegyelemért, az irgalomért és könyörületért, ezen a napon. Emlékezz meg rólunk, Urunk, a mi Istenünk, ebből az alkalomból, hogy jót tégy velünk, látogass meg minket miatta, és ments meg minket miatta, az üdvösség és kegyelem szavával éltess minket, mutasd meg irgalmadat, mert te egy kegyelmes és irgalmas Isten és Király vagy.”[9]

UTOLSÓ VACSORA 5. A MÁRIA RÁDIÓ SOROZATA – KISS ULRICH SJ

[1] https://www.kirkusreviews.com/book-reviews/max-thurian/the-one-bread/

[2] http://utolsoidok.hu/cikkek/ferenc-papa-kilatasba-helyezi-katolikusok-es-az-evangelikusok-kozos-aldozasat

[3] https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-beszede-lundi-szekesegyhazban-egyutt-tudjuk-megmutatni-isten-irgalmat

[4] Roger Schutz, Ardente Patience. Előszó Max Thurian, Le pain unique. Taizé: Les Presses de Taizé:1967, 9.

[5] Roger Schutz, 1967: 13.

[6] Magyar Kurír. Ferenc pápa beszéde a lundi székesegyházban: Együtt tudjuk megmutatni Isten irgalmát. 2016. október 31. hétfő 17:30.

[7] Max Thurian, 1967: 17.

[8] Max Thurian, i.m. :19.

[9] Max Thurian, i.m. : 21.


Forrás:ulrichblog.wordpress.com
Tovább a cikkre »