Egy film, amelyben a hetero pasikat úgy kezelik, mintha azok nők lennének

A koronavírus-járvány hazai leküzdése (khmmm!) után a héten végre megnyithattak a magyar mozik, és bár egyelőre még gyér a kínálat, azért a moziélmény hiányzott. Szombat este a “Mint egy főnök” (Like a Boss, 2020) című amerikai vígjátékra esett a választásom (egyébként hat ember váltott jegyet a vetítésre, abból ketten leléptek film közben), és igazából arra jó volt, amit vártam tőle: egyszerű vígjáték, és Salma Hayek “gigantikus” melle (filmből vett idézet) elszórakoztatta az embert 83 percig.

Viszont egy dolog feltűnt. A film annyira trendi lett, hogy elbukna azon a bizonyos Bechdel-teszten – már amennyiben azt nemcsak nőkkel kapcsolatban végeznék el a filmalkotásokon. 

Az 1985-re datálható Bechdel-teszt lényege, hogy nemi szempontból akkor kiegyensúlyozott egy film, ha

  • van benne legalább két női szereplő,
  • beszélnek egymással,
  • nem (csak) férfiakról.
  • Hírdetés

    Ezt évtizedekkel ezelőtt azért volt fontos kihangsúlyozni, mert így lehetett elejét venni, hogy a nők ne csupán biokellékek legyenek egy-egy filmben.

    Szóval, részemről végül is okés egy-egy ilyen mérőszám, de…

    Esetünkben, mármint a tegnapesti film esetében, a nem létező férfi Bechdel-teszt kiegyensúlyozatlanságot jelezne. A Mint egy főnökben négy heteró férfi szerepel. Kettő közülük egyszerű szextárgy a női főszereplők számára, akiknek végül van egy közös jelenete, de ott nem folytatnak egymással párbeszédet (sőt, a fehér srácnak mindössze néhány perc jut a vásznon), illetve van még kettő epizódszereplő, akik megköszönik, hogy homoszexuálisnak nevezik őket (de nem azok), és bár beszélnek is egymással, viszont csak a nőkről, illetve a sminkjükkel kapcsolatban (így az érzéseik, személyiségük rejtve marad a nézőközönség előtt).

    Ilyenek (is) történnek az álomgyárban jelenleg – de persze, ez nem a valóság, nem muszáj érte fizetni, vagy épp a vetítés közben is fel lehet állni, és távozni. 

    S hogy van-e tanulsága a sztorinak? Ha igen, akkor az, hogy tartsunk ki a legjobb barátunk (az “öribarink”) mellett, és akkor minden megoldódik. Ja, és talán még annyi, hogy Rose Byrne lassan kinövi a tinglitanglit.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »