EB-selejtezők – Horvátország már döntetlennel is kijuthat

Szombaton a végeredményt döntően befolyásoló mérkőzést rendeznek a magyar érdekeltségű Európa-bajnoki selejtezőcsoportban: a horvát labdarúgó-válogatott számára már a pontszerzés is elég a szlovák csapat ellen ahhoz, hogy a papírformának megfelelően kijusson a jövő évi kontinensviadalra.

A vendég együttes ugyanakkor biztosan nem adja majd olcsón magát a fiumei találkozón, mivel csak akkor tartja a saját kezében a sorsát, ha győz a világbajnoki ezüstérmes otthonában. Ellenkező esetben a szlovákok hiába vernék meg jövő kedden az utolsó fordulóban a sereghajtó Azerbajdzsánt, a horvátok csoportelsőként mindenképpen előttük végeznek, ahogy a walesi-magyar zárófordulós összecsapás győztese is. Magyar szempontból tehát annyi tétje lesz a szombati játéknapnak, hogy Wales megőrzi-e reális esélyét a kijutásra, vagy nem. Ehhez pedig Szlovákia fiumei pontvesztése mellett mindenképpen be kell gyűjtenie a három pontot Bakuban Azerbajdzsán vendégeként.

Egy szombati vendégsiker a walesieket szinte reménytelen, a horvátokat pedig kellemetlen helyzetbe hozná. A szigetországiaknak így csak akkor maradna esélyük a kijutást jelentő második hely megszerzésére, ha Szlovákia – nagy meglepetésre – pontokat vesztene Azerbajdzsán ellen, míg a horvátokat Szlovákia az utolsó fordulóban megelőzhetné az azeriek felülmúlásával, ahogy a magyar csapat is, amelynek ehhez nyernie kellene Cardiffban. Az ötös favoritjának tartott Horvátország azonban még így is résztvevővé válhatna, amennyiben Marco Rossi együttese nem nyerne a zárókörben, mivel Wales – rosszabb egymás elleni eredménye miatt – már semmiképpen sem kerülhet Horvátország elé.

Az ötösből az első kettő jut ki a 2020-as Eb-re, melynek társházigazdája Budapest a Puskás Arénával, ahol három csoporttalálkozót és egy nyolcaddöntőt rendeznek majd. A magyarok úgy lépnek majd pályára Walesben, hogy győzelemmel kijutnak a kontinensviadalra, ugyanis ezzel a szigetországiakat mindenképpen maguk mögött tartanák és a szombati egymás elleni meccs függvényében a horvátokat vagy a szlovákokat megelőznék.

Eb-selejtezők, E csoport, 9. játéknap:

szombat:
Azerbajdzsán-Wales, Baku 18.00
Horvátország-Szlovákia, Fiume 20.45

A csoport állása:
1. Horvátország    7  4 2 1  14- 6  14 pont
2. Magyarország   7  4 – 3   8- 9  12
3. Szlovákia            6  3 1 2  10- 8  10
4. Wales                  6  2 2 2   6- 6   8
5. Azerbajdzsán     6  – 1 5   5-14   1

Korábbi eredmények:

Hírdetés

1. játéknap (március 21.):
Szlovákia-MAGYARORSZÁG 2-0 (1-0)
Horvátország-Azerbajdzsán 2-1 (1-1)

    2. játéknap (március 24.):
MAGYARORSZÁG-Horvátország 2-1 (1-1)
Wales-Szlovákia 1-0 (1-0)

    3. játéknap (június 8.):
Azerbajdzsán-MAGYARORSZÁG 1-3 (0-1)
Horvátország-Wales 2-1 (1-0)

    4. játéknap (június 11.):
MAGYARORSZÁG-Wales 1-0 (0-0)
Azerbajdzsán-Szlovákia 1-5 (1-3)

    5. játéknap (szeptember 6.):
Wales-Azerbajdzsán 2-1 (1-0)
Szlovákia-Horvátország 0-4 (0-1)

    6. játéknap (szeptember 9.):
MAGYARORSZÁG-Szlovákia 1-2 (0-1)
Azerbajdzsán-Horvátország 1-1 (0-1)

    7. játéknap (október 10.):
Szlovákia-Wales 1-1 (0-1)
Horvátország-Magyarország 3-0 (3-0)

    8. játéknap (október 13.):
Wales-Horvátország 1-1 (1-1)
Magyarország-Azerbajdzsán 1-0 (1-0)

A csoport további programja:

november 19.:
Wales-MAGYARORSZÁG, Cardiff 20.45
Szlovákia-Azerbajdzsán, Nagyszombat 20.45


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »