Doppingbotrány a Nemzeti Vágtán – változtattak az eredményen

Doppingbotrány a Nemzeti Vágtán – változtattak az eredményen

Nem sokáig örülhetett nyereményének a 13 éves Kolumbán Örs István, aki szeptemberben Sepsiszentgyörgy színeiben versenyzett Fatima nevű lován, és erős mezőnyben, hatalmas hajrában megnyerte a budapesti Hősök terén szervezett Kishuszár Vágtát – írja a Maszol.

A lap szerint a Nemzeti Vágta szervezői kedden közölték, hogy fiatal versenyző által lovagolt Fatima nevű lóból vett doppingminta pozitívnak bizonyult.

Kolumbán Örs István már tavaly is indult a budapesti Kishuszár Vágtán, jó szereplésen felbuzdulva idén már a Székely Vágtán is szerveztek kishuszár futamot, amit meg is nyert. Ezt követően állt rajthoz és győzött az idei budapesti versenyen is, de ezt a teljesítményét a lovában talált doppingszerek miatt most visszavonták.

„A Szervezőbizottság eltiltotta a lovast, a csapatvezetőt, a tulajdonost és a lovat a 2019. és 2020. évi Nemzeti Vágtán és annak kvalifikációs sorozatában való versenyzéstől és bármilyen közreműködéstől” – áll a Nemzeti Vágta közleményében. Továbbá Sepsiszentgyörgy nem indulhat a 2019. évi Nemzeti Vágta Kishuszár Vágta futamában és annak kvalifikációs sorozatában.

A cím visszavonása miatt változott az idei Nemzeti Vágta Kishuszár Vágta döntőjén eredménye is, amely szerint a lovas versenyt Zirc település színeiben versenyző Rigó Loretta, Virág nevű lovával nyerte.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »