Az MSZP Puzsér Róbertet is várja az előválasztáson

Az MSZP azt javasolja Puzsér Róbertnek, hogy ha komoly az elhatározása, hogy elindul a főpolgármesteri posztért, akkor vegyen részt az ellenzéki előválasztáson.

“Üdvözöljük a ringben Puzsér Róbertet, aki bejelentette, hogy 2019-ben elindul Budapest főpolgármesteri posztjáért” – írta pénteki közleményében az MSZP.

Az ellenzéki párt szerint Puzsér Róbert egyetlen programpontjával, a zöldebb, élhetőbb Budapest elképzelésével nincs egyedül, hiszen az MSZP évek óta a tisztább levegőjű, egészségesebb Budapest tervét tűzte zászlajára.

Az MSZP szerint Tarlós István jelenlegi főpolgármester legyőzhető, ha egyetlen ellenzéki jelölt indul ellene. A legjobb jelölt az, akit maguk a budapestiek választanak ki, ezért azt javasoljuk Puzsér Róbertnek, ha komoly az elhatározása, vegyen részt az előzetes egyeztetéseken, és induljon el ő is az ellenzéki előválasztáson – áll a közleményben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »