Az Ige meghallgatása fogja össze a közösséget – Templombúcsú Pálházán

Az Ige meghallgatása fogja össze a közösséget – Templombúcsú Pálházán

A pálházi görögkatolikus templom felszentelésének negyvenedik évfordulóját ünnepelték a zempléni kisvárosban augusztus 4-én. A templombúcsú alkalmából Szent Liturgián adtak hálát, Orosz Atanáz püspök jelenlétében.

Bár ez még nem jubileumi ünnep, mégis jeles évforduló a közösség életében, hiszen az egykori új templom építésének megálmodói, támogatói közül többen még most is aktív, templomba járó hívek. Már gyermekeik, unokáik kezében van a templom fenntartása. A „mennyei Atya tanítása, Isten igéjének hallgatása és megtartása tartja össze” a közösséget – mondta Orosz Atanáz püspök a hálaadó Szent Liturgián.

Bőven van miért hálát adni – emelte ki homíliájában a főpásztor –, a teremtésért és a gondviselésért. Annak idején nem lehetett magas tornyot építeni, mert az az egyházügyi hatóságot bosszantotta volna. De az emberi szív fölemelkedése nem az egekbe nyúló tornyoktól függ. A hívő ember a sátortető alatt is minden hegynél magasabbra tudja emelni szívét.

Emeljük föl szívünket a mennyekben lakó Istenhez, a hozzánk leszállott Egyszülött Fiúhoz, és adjunk hálát az Úrnak mindenért, ami az elmúlt évtizedekben ért bennünket – buzdított a szónok. – Adjunk hálát a próbatételekért is, azokért a nehéz helyzetekért is, amelyekből nem egykönnyen tudtunk kijönni, ha Isten segítségével mégis sikerült. Imádkozzunk azért is, hogy legyen folytatás!

Hírdetés

A negyvenedik évforduló a választott nép negyvenéves vándorlására emlékeztet, amely az ígéret földjén végződött – fogalmazott Orosz Atanáz, majd kitartásra szólított: „Készüljünk a jubileumra, az ötvenedik évfordulóra. Az elvándorlás egyre nagyobb gondot okoz ezen a vidéken is. Fogjunk össze azért, hogy ez a nehéz időkben létrehozott templom mindig befogadhassa az Istenhez igyekvőket, hogy itt élő közösség maradjon a jövőben is. Ehhez mindegyikünknek áldozatokat kell hozni, mindenekelőtt imádkoznunk kell. Kövessük Őt, hallgassunk a mennyei Atya és az Egyszülött Fiú szavára minden időben!”

Negyven év alatt kilenc parókus szolgált Pálházán. Az augusztus 4-i ünnepi Szent Liturgián a most búcsúzó lelkipásztor, Trescsula László köszöntötte a templom első parókusát, Szarka Józsefet, továbbá mindazon jó szándékú embereket, akik egykor a templom építését előmozdították, anyagilag és kétkezi munkával támogatták, sokszor felvállalva azt is, hogy ebből az egyházi szerepvállalásból a munkahelyükön hátrányuk származhat.

A templombúcsún a már elhunyt alapítókról és jótevőkről is megemlékeztek.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »