Az EU megint meghosszabbította az oroszellenes szankciókat

Az Európai Unió hat hónappal, március 15-ig meghosszabbította az "Ukrajna területi integritásának megsértése és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt" Oroszország ellen bevezetett korlátozó intézkedéseket – közölte az Európai Unió Tanácsa csütörtökön.

Az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácsa a helyzet értékelését követően nem tartotta indokoltnak a szankciórendszer módosítását. Az intézkedések vagyoni eszközök befagyasztásából és utazási tilalomból állnak, és továbbra is 155 emberre és 44 szervezetre vonatkoznak.

Az ukrán válság nyomán bevezetett uniós korlátozó intézkedések között szerepel a Krímből és Szevasztopolból származó termékek behozatali tilalma, valamint egyes termékek és technológiák exportjának tiltása.

Ezek mellett 2014-ben az EU lemondta az EU-Oroszország csúcstalálkozót, és úgy határozott, hogy nem rendezi meg a szokásos kétoldalú csúcstalálkozókat az orosz féllel. Az unió a vízumkérdésről, valamint az EU és Oroszország közötti új megállapodásról folytatott tárgyalásokat is felfüggesztette.

Az uniós vezetők 2015 márciusában a szankciók időtartamát a minszki megállapodások teljes körű végrehajtásához kötötték, ami még nem történt meg.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »