(Ál)liberális (ál)demokrácia helyett hiteles kereszténydemokráciát!

  Annak, aki 1990 óta egy-két kihagyással minden „tusványosi” szabadegyetemen részt vett, nehéz elhinni, hogy e rendezvény jövőre már a harmincadik születésnapját ünnepelheti. Az egykor pár százfős, kifejezetten liberális szellemiségű román-magyar értelmiségi találkozó hat év alatt kinőtte az eredeti helyszínt, 1997-re költöztették át a szervezők Tusnádfürdőre, ahol mind a részvevők száma, mind a program tekintetében egyre terebélyesedett s fokozatosan a profilja is átalakult. Ma Tusványos a magyar-magyar párbeszéd és együttgondolkodás fóruma, a csúcsnapon pedig már hosszú ideje nem pl. Traian Basescu ül le Orbán Viktor mellé múltat, jelent és jövőt elemezni, hanem Tőkés László. A szombati nap a tábor szellemi-politikai csúcsnapja, amit a magyar nemzetben való gondolkodás két ikonikus figurájának előadása határoz meg. Idén, akárcsak tavaly, Tőkés László veretes, tömör, koherens, költői idézetekkel gazdagon ékített beszédében az erdélyi helyzetet elemezte elsősorban, míg Orbán Viktor a világ, Európa és a Kárpát medencei magyarság rövid s középtávú perspektíváit taglalta. 
(Saját fotó) A magyar miniszterelnök lényegében egy határozott hang-leütéssel a jövő évben esedékes Európai Parlamenti választások kampányát indította el. Ezt jelezte, hogy nemcsak a környező valóságot és a jövőt meghatározó megatrendeket elemezte, hanem beszélt az eredményekről is, konkrét számokban ismertette az elmúlt nyolc év gazdasági vívmányait. A tények makacs dolgok, s bizonyára szoros összefüggés van az ország 2010 óta tapasztalható javuló teljesítménye valamint az idei harmadik kétharmados győzelem között. Ezutóbbi kapcsán idézte Orbán Viktor régi harcostársát, Deutsch Tamást, aki úgy értékelte, hogy háromszor kétharmad az 6:3. A poént a nézőtéren összegyűlt többezres tömeg harsány kacagással és élénk tapssal értékelte. A magyar kormányfő beszédét, akárcsak a korábbi években elmondott programadó expozéit, idén is szét fogják szedni az ellenségek, de ezúttal nehezebb dolguk lesz. Amikor a liberális demokrácia csődjéről, az illiberális rendszerek sikeréről és a maga által vallott illiberális elvekről beszélt pár éve, tálcán kínálta a rágalmazás lehetőségét, azt, hogy diktátorokkal vagy „fél-diktátorokkal” emlegessék együtt. A múlt szombaton a „liberális demokráciával” a keresztény-demokráciát állította szembe, Erdogan és Putyin helyet Helmut Kolh-lal példálózott. Hadd idézzünk egy kulcsmondatot: „A liberális demokrácia a multikulturalizmus oldalán áll, bevándorláspárti és a variálható család modelljét vallja. Ezzel szemben a kereszténydemokrácia elsőbbséget ad a keresztény kultúrának, bevándorlásellenes és a keresztény család pártján áll.”Abból a szempontból is szerencsés volt a támadhatatlan, de ugyanakkor zászlóként felmutatható keresztény-demokrácia középpontba állítása, mert ebben az eszmei köntösben is csattanós választ lehet adni Európa legfőbb problémájára, az agresszív iszlám terjeszkedésre, a menekültválságnak csúfolt muszlim invázióra, amivel szemben az Unió hivatalosságai semmit nem hajlandóak tenni. Sőt, saját eszmei védőpajzsaikat is leeresztik.Orbán Viktor rámutatott: a liberális demokrácia átalakult „liberális nem-demokráciává”. Persze arról is kiselőadást lehetne tartani, hogy vajon liberalizmusnak hívják-e azon nem-eszmerendszert, hanem eszme-torzót, melynek jegyében a mai kor nemzetközi megmondó-emberei az európai fehér keresztény embereket minden önazonosságbeli kapaszkodótól, identitásuk majd minden elemétől megfosztani igyekeznek. Mert ez zajlik, nem kevesebb. A szakrális Isten- és erkölcsközpontú világkép szétzúzását a klasszikus liberalizmus számlájára írhatjuk. De eme eszmerendszer mai hirdetői a nemzeti kultúra újratermelési keretét, a klasszikus liberalizmus államszervezési modelljét, a nemzetállamot is le akarják bontani, és megfosztani igyekeznek az embereket elsődleges kulturális identitásuktól, a nemzeti kötődéseitől. Ezen túlmenően a nemi identitást is bizonytalanná teszik, mindenféle abberált, természetellenes nemi önazonosságot és kevert családmodelleket népszerűsítenek már az óvódák szintjén. Az anya – apa – gyermek(ek) évezredes európai családmodell helyére az azzal egyenértékűnek beállított apa-apa – gyermek(ek), anya – anya gyermek(ek) kerül, de már hallani hármas esküvőkről is. Orbán Viktor tulajdonképpen a klasszikus liberalizmus értékrendjével egyáltalán nem ütközik, amikor pálcát tör a nemzetállami önszervezési modell valamint a hagyományos családkép mellett.Az minden esetre tény, amit Orbán is kiemelt tételesen, hogy Európa nyugati felében lényegében megszűnt a sajtószabadság. Ennek legdurvább példája az az eset, amit a Kárpát medencei köztudatba Bayer Zsolt dobott be, tételesen, hogy midőn egy migráns Németországban a metróban ölte meg saját feleségét és vágta le közös gyermeküknek a fejét, amiről egy privát honlapról egy tisztességes, a valóság közkinccsé tételét és a szólásszabadság eszméjét komolyan vevő polgárnak köszönhetően szerezhetett tudomást a nagyvilág, a rendőrség erre az ártatlan polgárra rúgta rá az ajtót, aki most ítéletre vár, s vélhetően börtönbe csukják. Ennek bizony végképp semmi köze nincs sem a demokráciához, sem a liberalizmushoz. Orbán Viktor ismét kitért arra, hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy elkerüljük azt a jövőképet, melyben az ilyen és ehhez hasonló jelenetek mindennaposak. Elsősorban helyesen kell szavazni a jövő évi választásokon, másodsorban, mindent meg kell tenni azért, hogy európai szinten a muszlim térhódítással szembeni jelenlegi magatartás megváltozzon. Mert mi van ma? Nem egyszerűen kézfeltétel, az önmegadás politikája, a tétlenség. Nem. Az Unió hivatalosságai, a fősodratú sajtó és egyes uniós országok politikai vezetése tevőleges segítséget nyújt az egész világot leigázandó területnek tekintő hódítóknak, lovat ad alájuk, mint a mellékelt példából is látható (melyhez hasonlóak bőven akadnak Franciaországban és a skandináv országokban is, ahol azoktól ragadja el az állam erőszakkal  a saját gyermekeiket, akik keresztény-konzervatív szellemben merik nevelni őket) a bűncselekményeiket igyekeznek kicenzúrázni a hírekből, mesterségesen gyengítik a saját kulturális identitást és még sorolhatnánk. Tehát nem egyszerűen a védekezés hiányáról van szó, hanem a muszlim térhódítás tudatos, tervszerű elősegítéséről. Ennek kellene megváltozni. Ezen túl pedig a közép-európai összefogást kell erősíteni. A magyar miniszterelnök megismételte tavalyi megállapítását: egykor azt hittük, Európa a jövőnk, mára bizonyossá vált, hogy mi vagyunk Európa jövője. Annak az Európának legalábbis, mely nem kevert fajú, vallástalan és nemzettelen, hanem fehér, keresztény, s nemzeti identitásához ragaszkodó.  Mindezeken túl Orbán Viktor a Kárpát medence újjáépítéséről is beszélt. Arra is rámutatott, hogy a magyar gazdasági sikereknek köszönhető, hogy ezeket a terveket egyáltalán szövögetni lehet. A miniszterelnöknek feltett kérdések között, amint Tőkés László beszédében is, szerepelt az a súlyos probléma, hogy a román politikai elit ezúttal sem ismeri fel, hogy érdeke lenne korrekt, a kölcsönös előnyökön alapuló viszonyt ápolni Magyarországgal és a magyarsággal. A románok ma úgy reagálnak, mint 2005-ben, amikor zsigerből elutasították azt a nagy garral beharangozott kisebbségi törvénytervezetet, mely csak és kizárólag az ő érdekeiket szolgálta, persze magyar klientúrájuk, az RMDSZ-elit bebetonozása mellett. Most ahelyett, hogy megbecsülnék a magyar fél partnerségét és kinyújtott kezét, sorra születnek a magyarellenes ítéletek és döntések. Nem ismertetem ezeket részletesen, erről szól az erdélyi magyar média hetek óta: a képtelen terrorvád, ami mára jogerős ítéletté szörnyűsödött, a Bánffy birtok visszaállamosítása, a Batthyaneum, a Mogye-ügy stb. Miközben tetszik, nem tetszik, globális összefüggésben bizony úgy van, ahogy Orbán mondja, Románia és az ortodoxia szövetségesünk az iszlám hódítással és a globalista gyarmatosítással szemben. Jól esett hallani a miniszterelnök prognózisát, miszerint Székelyföld akkor is létezni fog, amikor már egész Európa behódolt az iszlámnak.A kormányfő beszédét mélységes optimizmus hatotta át, ami érthető: defetista, pesszimista, önlebecsülő kampányt lehet ugyan folytatni, de az maga a garantált bukás. De ha levonjuk ebből a derűlátásból a kötelező kampányhányadot, akkor is marad valami. Ténykérdés, hogy Magyarországnak a második világháború óta nem volt ekkor politikai súlya, nem volt az ország világpolitikai tényező. Ma a Orbán Viktort a világ vezető nagyhatalmainak élén álló államférfiak tartják számon, s adnak a véleményére. Ténykérdés, hogy a rendszerváltás óta nem állt ennyire jól a gazdaság és az is ténykérdés, hogy nemzeti kormánynak olyan erős demokratikus felhatalmazottsága soha nem volt még, mint most a negyedik Orbán kormánynak. Úgyhogy mi mást kívánhatunk a jövő évi választásokra, mint Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kérdésbe foglalt előirányzatát: az lenne a kívánatos – még ha nem is feltétlenül reális – ha jövőre az anyaországi magyarok olyan arányban szavaznának a kormánypártokra, mint idén az külhoniak.
Borbély Zsolt Attila  
A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.


Forrás:bzsa.blogspot.com
Tovább a cikkre »