Afrika Pekinggel együtt várja a befektetőket

Afrika Pekinggel együtt várja a befektetőket

A multikulturalizmus támogatása, a csoporton belüli együttműködés erősítése és az afrikai beruházások növelése állt a BRICS-csúcstalálkozó tegnapi munkanapjának fókuszában. A témákat kiemelten kezelte beszédében a vendéglátó Dél-Afrika elnöke és a kínai államfő is a gazdasági fórum négyszáz üzleti résztvevőjének plénuma előtt.

– Aggódunk az egyoldalú kereskedelmi intézkedések bevezetése miatt, amelyek teljességgel összeférhetetlenek a Kereskedelmi Világszervezet szabályai­val. Aggódunk továbbá az intézkedéseknek különösen a fejlődő országokra gyakorolt hatásai miatt – hangsúlyozta a Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság (BRICS) csúcsértekezletén felszólaló Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök.

Miközben a tömörülés tagállamai azon munkálkodnak, hogy semlegesítsék az Egyesült Államok és Kína között kitört kereskedelmi háború következményeit, Ramaphosa több lehetőséget lát az ebben a hónapban 44 afrikai állam által tető alá hozott Afrikai Kereskedelmi Megállapodással (TFTA) kialakítandó együttműködésben.

Rámutatott, hogy a TFTA egymilliárd fogyasztót számláló és háromezer milliárd dollár összesített bruttó hazai termékkel (GDP) rendelkező piachoz juttatja a BRICS-országokat. A térségbe irányuló szabadkereskedelemben rejlő értékeket azonban csak masszív infrastrukturális beruházásokkal és a szakképzettség fejlesztésével lehet kiaknázni.

Egyedül Dél-Afrikában számos lehetőség kínálkozik a BRICS befektetőinek olyan szektorokban, mint a megújuló energia, a hulladékhasznosítás, a bio- és vízenergia, a bányászat – hangsúlyozta Ramaphosa. Afrika gazdasága egyébként 2-3 százalékponttal gyorsabban bővül a globális GDP-nél, és a növekedés üteme ebben az évben előreláthatólag 5 százalék felett marad.

A kínai államfő, egyetértve vendéglátójával, azt mondta: „El kell kerülni a globális kereskedelmi háborút, mert annak nem lesz nyertese.” Hszi Csin-ping (Xi Jinping) felszólította a BRICS többi tagját, hogy ítéljék el a Donald Trump amerikai elnök által egyoldalúan bevezetett vámokat, és hozzátette: Kína a gazdasági nyitottság keretében még szélesebbre tárja kapuit.

A kínai államfő szerint Afrika nem pusztán olyan kontinens, ahol a legtöbb fejlesztési lehetőség mutatkozik, hanem több fejlődő ország található itt, mint bármely más földrészen. Ezért a BRICS-nek erősítenie kell az együttműködést Afrikával a „dél–dél kooperáció” keretében. Hszi bejelentette azt is: Kína idén novemberben nemzetközi importvásárt rendez Sanghajban, amelyen szívesen látja a BRICS-fórumon részt vevő országokat is.

A vásár – amelyen 150 ezer potenciá­lis vásárló vesz részt – új platformot kínál a kínai piac eléréséhez.

A BRICS-csoport jelentőségét mutatja, hogy tagországaiban él a Föld lakosságának 42,6 százaléka, ahol a világ GDP-jének 21 százalékát állítják elő. 2017 végi adatok szerint ez 17 ezer milliárd dollár volt, magasabb, mint az Európai Unióé, és megközelíti az amerikai gazdaság 90 százalékát. Az érintett országok együttesen a világ devizatartalékának csaknem felét birtokolják.

A Világbank becslése szerint a tömörülés összesített bruttó hazai terméke jövőre 4,7 százalékkal növekszik. Az elmúlt fél évtizedben 9 százalékkal csökkent viszont a tagok közötti kereskedelmi forgalom; ennek értéke 2017 végén 312 milliárd dollárt tett ki. Különös módon ezt a trendet fordíthatja meg Trump kereskedelmi háborúja, szorosabbra fűzve a kapcsolatokat a BRICS-államokon belül.

Egyes megfigyelők azt is mondják, hogy a BRICS ereje hanyatlik az India és Kína közötti területi és befolyásszerző rivalizálás, valamint a Brazília, Oroszország és Dél-Afrika közötti gazdasági ellenségeskedés miatt. A csoport amiatt sem egységes, mert vannak benne autokratikus és demokratikus berendezkedésű országok egyaránt. Elemzők szerint egyes problémákra megoldás lehetne további országok bevonása.

A 2009-ben alakult országcsoport tagjai eredetileg azt szerették volna elérni, hogy hatékonyabban tudják képviselni a fejlődő országokat a Nyugat uralta világban.

Magyar Idők


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »