A MÁV vezetője is elégedetlen a tájékoztatással, de a késésekre nem ígért megoldást

A MÁV vezetője is elégedetlen a tájékoztatással, de a késésekre nem ígért megoldást

Részben elismerte a kritikák jogosságát a MÁV vezetője, ám a pontos járatok helyett inkább arra keresi a megoldást, hogyan lehetne a késésekről jobban tájékoztatni az utasokat. 

Homolya Róbert az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a társaságnál már létrehoztak egy havária-központot, mert az utastájékoztatás színvonalával ő is elégedetlen. Közölte: új utastájékoztatási szemléletre van szükség. Ennek jegyében 

5 perccel nagyobb késésnél már ebből a központból igyekeznek tájékoztatni az utasokat.

Homolya Róbert beszélt arról is, hogy az utasszám-növekedéshez versenyképesebb vasúti szolgáltatásra van szükség, ezt egyebek mellett pontosabb menetrenddel, több P+R parkoló létesítésével, a jegyvásárlási szolgáltatások korszerűsítésével kívánja elérni a MÁV Zrt.

Az elnök-vezérigazgató cáfolta a csoportos létszám leépítésről szóló híreket. Azt azonban elismerte: 

nagyjából ezer fős a létszámhiány a cégnél, 

ám a betöltetlen álláshelyek száma tavalyhoz képest csökkent. Hozzátette: automatizálással bizonyos területeken lehet munkahelyeket kiváltani, példaként említette a forgalomirányítást. 

A Közlekedő Tömeg Egyesület információi szerint szeptember 17-én négy elővárosi vonat azért nem indult el a végállomásról, mert nem volt rájuk mozdonyvezető. Mint írják, a Keleti pályaudvar és Pécel között négy vonat is kimaradt, mindegyik az esti órákban. 

Az egyesület szerint nem elszigetelt esetről van szó, rendszeresek a személyzethiány miatti járatkimaradások. Emlékeztetnek, a MÁV szóvivője például nemrég közölte, hogy augusztusban 30 olyan vonat volt, amely személyzethiány miatt nem tudott elindulni.

Hírdetés

Homolya Róbert az utóbbi napok vonatkéséseit, járatkimaradásai azzal indokolta, hogy a szerelvények átlagéletkora 30-40 év. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a MÁV versenyképes legyen, invesztálni kell pályafelújításba, a vasúti kocsik, szerelvények korszerűsítésébe, ezek révén a menetrend fenntarthatóságába.

A folyamatos késések ellen a Közlekedő Tömeg az utasok kezdeményezésére szeptember 26-ra, 18 órára tüntetést szervez a Keleti pályaudvar előtti téren

Az esemény 17 órára van meghirdetve, de az egyesület lapunkhoz eljuttatott közleményében azt írta, hogy 

a tüntetés a MÁV iránti szolidaritásból egyórás késéssel, azaz 18 órakor fog kezdődni.

Az egyre jobban elharapózó jelenségre a Jobbik országgyűlési képviselői szerdán sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet. 

“Hiába 151 éves a MÁV, időismeret tekintetében jelenleg egy hatéves, első osztályos kisdiák szintjén áll”

szögezte le Magyar Zoltán. 

“Szálljanak ki a szolgálati autóból, és tapasztalják meg az itt élők problémáit!”

“Értesítjük az utazóközönséget és a vonatra várakozókat, hogy a 7:50 perckor Budapest Nyugati pályaudvarról Monor vasútállomásig közlekedő vonat előreláthatólag tíz percet késik. Kérjük szíves türelmüket és megértésüket!” Ha képes lenne rá, talán még az automata is fásultan tájékoztatná a tisztelt utazóközönséget, itt bizony újabb késés várható. Monor vasútállomás, hétköznap reggel.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »