A Jobbik fel van készülve a provokátorokra

Békés tüntetésre számít a Jobbik, de azt nem zárja ki, hogy a tömegben kormánypárti provokátorok is megjelenhetnek – erről beszélt Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője a Hír TV Reggeli járat című műsorában.

Úgy véli, a Fidesz megpróbálhat majd „nem éppen pozitív” képeket bemutatni, és ehhez fölhasználja majd „azt a sajtót és médiát, amelyet már nagyrészt ural ebben az országban”. Mint mondta, megpróbálják megakadályozni a provokációkat.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője csütörtökön a Hír TV Egyenesen című műsorában ugyancsak azt mondta: fel vannak készülve arra, hogy a Fidesz provokátorokat küld majd a tüntetésre. Ez a demonstráció nem a Jobbikról szól, hanem a szabad választásról, a demokráciáról és a rendszer lebontásáról, ami lényegében Magyarországon lassan minden embernek elemi érdeke – jelentette ki a politikus.

Hírdetés

Az Állami Számvevőszék döntésével kapcsolatban azt mondta, ordít róla, hogy politikai parancsra született, és szerinte Vona Gábor nyílt levele „egyértelműen és jól alátámaszthatóan fogalmaz”.

Ismeretes, múlt héten derült ki, hogy az Állami Számvevőszék mintegy 331 millió forint befizetésére kötelezte a Jobbikot tiltott pártfinanszírozásra hivatkozva, és ugyanekkora összeggel csökkentheti a Magyar Államkincstár a párt állami támogatását. Vagyis a végső cech 662 millió forintra rúg.

A párt szerint politikai megrendelésre dolgozik, a kormány szerint viszont elfogulatlan az Állami Számvevőszék. Az ellenőrző szerv szerint a Fideszt azért nem büntették a 2014-es kampány után tiltott pártfinanszírozás miatt, mert senki nem küldött nekik erről bizonyítékot.

Az ellenzéki párt pénteken 17 órától fáklyás felvonulást rendez a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházához, hogy „az orbáni önkény”, vagyis a pártra kiszabott bírság ellen tiltakozzon. Mint megírtuk, szokatlan módon más ellenzéki pártok és egyéb közszereplők is csatlakoztak a demonstrációhoz.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »