A HÉT VERSE – József Attila: Nem én kiáltok

A HÉT VERSE – József Attila: Nem én kiáltok

A világban nagy, erőteljes fordulat zajlik. A költő érzi ezt, és nem maradhat néma: megszólít, felszólít. Elsősorban önmagát szólítja, ugyanakkor mindenki mást is. Azt nem lehet tudni, hogy katasztrófát hoz-e a változás vagy új reményeket és lehetőségeket. De út nincs más, csak ez: fűszálon pici éllé válni; elrejtőzni, áttetszően, ártatlanul élni; egymásban mosni meg arcunkat.

NEM ÉN KIÁLTOK

Nem én kiáltok, a föld dübörög,
Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,
Lapulj a források tiszta fenekére,
Símulj az üveglapba,
Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
Kövek alatt a bogarak közé,
Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,
Te szegény, szegény.
Friss záporokkal szivárogj a földbe –
Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!
Meddő anyánk gyerekért könyörög.
Barátom, drága, szerelmes barátom,
Akár borzalmas, akár nagyszerű,
Nem én kiáltok, a föld dübörög.

Hírdetés

(1924 első fele)

Kép: Borsodi Henrietta

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »