271 millió drogfogyasztó volt 2017-ben

A világon 271 millió drogfogyasztó volt 2017-ben – áll az ENSZ szerdán Bécsben közzétett kábítószerügyi jelentésében. Az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Hivatalának (UNODC) kétévente közzétett dokumentuma szerint 2009-hez képest 30 százalékkal nőtt drogfogyasztók száma. Összességében a 15 és 64 év közötti lakosság 5,5 százaléka fogyasztott kábítószert a vizsgált időszakban.

A jelentés megállapította azt is, hogy a vártnál több, vagyis mintegy 35 millió ember volt 2017-ban drogfüggő vagy szorult orvosi kezelésre kábítószer fogyasztása miatt. Az UNODC ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az olyan népes országokban, mint India és Nigéria elvégzett újabb felmérések vezettek ahhoz, hogy a drogfüggők eredetileg 30,5 millióra becsült számát felfelé kellett korrigálni.

Hírdetés

Két éve 585 ezer ember halt meg kábítószerfogyasztás, illetve ezzel kapcsolatos betegségek miatt.

Továbbra is a kannabisz a legelterjedtebb drog a világon. Két éve 188 millió ember nyilatkozott úgy, hogy legalább egyszer fogyasztott belőle.

híradó.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »