16-6-6: Óriás pentagrammot állítanak Los Angelesben a sátánizmus iránti tudatosság erősítésére

2016. június 6-án a Los Angeles-i Sátáni Templom GPS technológiával óriási pentagrammot készül vonni Lancester városa köré, hogy erősítsék a sátánizmus iránti tudatosságot. A dátumot persze kifejezetten a benne foglalt 666-os szám miatt választották, ami a Jelenések könyvében a Fenevad bélyegét jelöli1.

A 12 tagú csoport egy „sátáni rituáléra” érkezik Lancesterbe június 6-án, aminek programja egyelőre titkos, célja azonban a sátánizmus iránti tudatosság erősítése.

Az utazás másik célja, hogy a tagok támogatásukról biztosítsák Steve Hill-t, aki elsőként száll versenybe egy közhivatalnoki pozícióként a Sátáni Templom tagjaként.

Az L.A. Weekly idézi a csoport nyilatkozatát:

„A pentagram tulajdonképpen egy ötágú csillag. GPS technológiával a csillag öt pontját helyezzük el, így a pentagram az egész várost körbeveszi majd. Amikor mind az öt pont felkerül a pentagram elkészült. A jelkép felállítása a város körül a Los Angelesi Sátáni templom ünnepélyes ígéretét jelképezi arra, hogy Lancester városának jóravaló polgárai mellett állunk és együtt harcolunk velünk az egyéni szabadságjogok alkotmányos jogaiért, a véleménynyilvánítás szabadságáért és az állam és egyház szétválasztásáért a közösségükben.”

Vagyis a Halloweenkor kitett töklámpáshoz hasonlóan ez a pentagram is a sátánizmussal vagy a sátánistákkal szimpatizáló területet hivatott megjelölni, ami kvázi biztosítja az érintett terület sátáni védelmét, a maffia által a védelmi pénz fejében biztosított védelemhez hasonlóan. Ilyen ez a fordított világ, amiben a jó rossz, a rossz pedig jóságos, pedig a rossz még arra is képtelen, hogy önmaga miatt kövessék.

Ezek az eszközök vagy „jelek” pedig sokszor tényleg annyira szánalmasak, hogy a hívő keresztény mást nem is tehet, mint együtt nevet az „egekben lakozóval”2. Nemcsak szánalmasak, de még csak nem is eredetiek, hiszen Sátán nem képes teremteni, így kénytelen Isten alkotásait kölcsönvenni és új értelmet rájuk erőltetni, amiknek kizárólag akkor és azokon lehet hatalma, bár térben és időben korlátozottan, akik hisznek benne.

Ahogy a gyerekek belevésik a nevüket vagy jelüket a padba vagy ceruzájukba, és ahogy felnőttként is olykor ellenállhatatlan szükségét érezzük, hogy tulajdonunkat valahogy megjelöljük, Sátán is megpróbálja belekarcolni nevét vagy jelét a mindenségbe, amin pedig Isten kéznyoma kezdettől fogva ott van, minden egyes atomban, azokban is, amiket az egykori fényhordozó saját tulajdonának megjelölésére használna. Felmagasztalni kívánt jeleivel így saját maga helyett Isten mindenek feletti hatalmát hirdeti, ami már lázadása pillanatában legyőzte őt.

Egyesekben felmerülhet a kérdés, hogyha ilyen nevetségesnek tartom igyekezetét, miért írok róla? Már megint az a fránya félelemkeltés? Azt gondolom, hogy éppen ellenkezőleg. Azért írok róla, hogy elmondhassam, nincs miért félni.

Megfeszítése előtt Jézus ezt mondta tanítványainak:

„Már nem sokat beszélek veletek, jön ugyanis e világ fejedelme. Bennem azonban semmije sincsen.”3

Amennyiben Jézus bennünk van, a világ fejedelme semmit sem talál bennünk Jézuson kívül. János is ezt a gondolatot erősíti, amikor azt mondja, hogy „Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, Isten igéje megmarad bennetek, és legyőztétek a gonoszt.”4

Múlt időben. „Legyőztétek.”

Szinte látom magam előtt a Jelenések 12:12-ben említett nagy haragot5, ami nem egyéb, mint a legyőzött utolsó dühös próbálkozása, annak reményében, hogy valahogy mégis megfordíthatja a megfordíthatatlant. Valami ilyesmit érezhetett, amikor 2000 évvel ezelőtt a Golgota hegyén állt, ült, vagy tudomisén miként szemlélte a történéseket, markában érezve a győzelmet, a végső hatalmat a világ és az ember felett, míg végül rájött (vajon rájött?), hogy őt győzték le, mégpedig végleg.

„Arra is rávesz mindenkit, kicsinyeket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat, hogy a jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek, hogy senki se vehessen vagy adhasson el semmit, csak az, aki viseli a bélyeget, amely a fenevad neve vagy nevének száma. Itt van helye a bölcsességnek. Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy ember száma az, és annak száma hatszázhatvanhat.” – Jelenések 13:16-18Zsoltárok 2János 14:301. János 2:14„Jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt az ördög hozzátok nagy haraggal, mint aki tudja, hogy kevés ideje van!” – Jelenések 12:12


Forrás:idokjelei.hu
Tovább a cikkre »