15 méteres hóhalmokat és több száz áldozatot hagyott maga után az 1888-as nagy hóvihar

A melegedő tavaszi időjárás során érkező vihar 130-150 centis hóval lepte be a keleti partot. A nagyvárosokban sem lehetett sokáig megfelelő élelmiszerhez jutni, a lakosokat pedig otthonaikba zárt az erős szél miatt néhány esetben 15 méteresre növekedő hóhalom. Az 1888. márciusi pusztítás során százak veszítették életüket az amerikai kontinensen.

A később a Nagy Fehér Hurrikán becenévvel ellátott hóvihar az Egyesült Államok ismert viharai közül az egyik legsúlyosabb. 1888 márciusában rendkívül meleg időjárás köszöntött a keleti partra, a legtöbben már a rövidnadrágokat vették elő a szekrényből, hiszen minden jel arra mutatott, hogy a kellemes hőmérsékletű, nyárias tavasz úton van. Így mikor az első jelentések megérkeztek egy nagyobb viharról, mindenki félvállról vette a figyelmeztetéseket, pláne a nagyságukat, hiszen az ablakon kinézve csupán napsütést láttak. Így a felkészülés a hatóságok részéről sem volt elégséges.

1888. március 12-én kora reggel a heves esőzések hamar intenzív hóviharokba fordultak, amelyek csupán március 14-én hagytak alább. A keletipartot ekkorra 125-130 centiméteres hóréteg fedte be. A vihar hatása Maryland államtól egészen Maine-ig, illetve Kanada egyes déli részeiig érezhető volt, tulajdonképpen egy teljes hétre megbénította a térséget.

A legmagasabb hóállást a New York állambeli Saratoga Springsből jelentették, ahol másfél méteres volt az átlagos hótakaró. Ugyanakkor a 70 km/h-ás szélnek köszönhetően New York városában például volt, hogy a háromemeletes épületeknél magasabb hóhegyek képződtek. A legmagasabb 15,8 méteres volt.

Több mint 400 halálesetet jelentettek azokban a napokban, csak New Yorkból legalább kétszázat. Legalább száz elhunyt azon tengerészek közül került ki, akiknek a hajói megfeneklettek vagy a viharnak köszönhetően egyszerűen elsüllyedtek a vízen. A szárazföldön az utak járhatatlanok voltak, így a tűzoltók sem voltak képesek időben reagálni, és a helyszínre sietni, ami további tragédiákat eredményezett. A távíróhálózatok póznái egész egyszerűen eltűntek a vihar miatt, így a napi kommunikáció is nehézségekbe ütközött.

New York városában számos infrastrukturális károkat okozott a vihar, az emberek napokon át voltak csapdába ejtve otthonaikban, gyakran elégséges élelmiszer, tüzelőanyag vagy egyéb létfontosságú eszközök nélkül. A vidéki területeken még tovább. Mindent egybevetve a hóvihar 25 millió dolláros kárt okozott csak a városban. Ez mai áron átszámolva 680 millió dollárt, vagyis 187 milliárd forintot jelentene.

Brooklyn egyes részeit árvíz öntötte el, ugyanis a hirtelen elolvadó hótömeg az alacsonyan fekvő területeken gyűlt össze, mielőtt belefolyt volna az Atlanti-óceánba. A New York-i tőzsde két napra bezárt, a kereskedés hiánya pedig több millió dollárnyi veszteséget okozott. Több gyárnak is szüneteltetnie kellett munkáját, ami további bevételkiesést okozott, sőt volt olyan üzletember is, aki nem volt hajlandó kifizetni azon munkavállalók bérét, akik a hó miatt nem tudtak bemenni dolgozni.

A városnak ugyanakkor számos segítő kézre volt szüksége a hólapátolás miatt, hogy kiássák magukat a fehér halál alól. Ahhoz hogy újrainduljanak az élelmiszerszállítmányok, előbb a vasútvonalakat kellett megtisztítani. Csak ez egy hétig tartott, addig a városban nem tudtak közlekedni a szerelvények.

Különös módon a hatalmas hóvihar eredményezte azt, illetve világított rá annak szükségességére, hogy a nagyvárosokban földalatti vasúthálózatok, vagyis metrók létesüljenek. A városvezetők rövid idővel a katasztrófa után elkezdték tervezni a metrórendszereket, és 1901-ben már meg is nyílt az első amerikai földalatti útvonal Bostonban. New York is követte a példát, ott 1904-ben nyitotta meg kapuit a metró. Továbbá a nagyvárosok távíró és telefonvonalainak egy része is a föld alá került, hogy a jövőben elkerülhessék a vihar okozta kommunikációs csendet.

Érdekesség, hogy mire Bostonban elindult az első amerikai metrószerelvény, addig Budapest már az ötödik évfordulóját ünnepelte a földalatti megnyílásának, amely a millenniumi ünnepségekre, 1896-ra készült el. A kontinens első, a világ második járata volt a magyar főváros büszkesége.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »