Románia, a demokráciaexportőr

Miközben magyar viszonylatban továbbra is az impertinens hangnemű üzengetés jellemzi a román külügy tevékenységének fő csapásirányát, az eddig a térségben meglehetősen lanyha aktivitást mutató bukaresti diplomácia látványosan felélénkült a fehéroroszországi politikai válság kapcsán. Ennek részeként mindent elkövet, hogy az a kép alakuljon ki róla, miszerint proaktívan, az ellenzéki erők mellett kiállva mindent megtesz az Oroszország és az EU – egyben a nyugati politikai és gazdasági érdekkör – közötti ütközőállam demokratikus átalakulásáért.
A magyar–román diplomácia jelenlegi állását illetően csak annyit jegyeznénk meg, hogy ha a pofátlanság maratoni sportág lenne, Románia vélhetően mindenkire kilométereket verve hódítaná el az aranyérmet. Ez a bukaresti külügy legutóbbi, Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár lapunkban megjelent interjújára adott reakciója alapján állapítható meg, abban ugyanis ismét csak „az egész úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött” mentalitás ragadható meg.

Az ominózus interjúban Potápi lapunk kérdésére Klaus Iohannis államfő minősíthetetlen hangvételű magyarellenes uszítását kommentálta, amelyben az elnök a székely autonómiastatútum hallgatólagos parlamenti elfogadása nyomán azzal vádolta meg a szociáldemokratákat, hogy el akarják adni Erdélyt Orbán Viktornak. Az államtitkár az államfői nyilatkozatot helytelenítve megjegyezte: bár Iohannis a magyarok szavazataival lett államfő, ezt nem viszonozta, sőt. Arra is emlékeztetett, hogy ezzel a magyar királyok által befogadott szászok példáját követte, akik a történelem bizonyos sorsfordító pillanataiban az őket befogadó magyarok ellen fordultak.

A román külügy reakciója az ilyenkor szokásos, unalomig ismert panelektől hemzseg: „nacionalista retorikával” vádolta meg a magyar felet, felszólítva Magyarországot, hogy tartózkodjon a román politikusokra és belpolitikára vonatkozó kijelentésektől. A román hozzáállásra jellemző az is, hogy a szikár történelmi tények felsorolását „a történelem egyoldalú értelmezésének” minősítette. Holott éppen Iohannis volt az, aki belekeverte a magyarokat, Magyarországot és a magyar miniszterelnököt a román belpolitikába, amikor Erdély magyaroknak való kiárusításával vádolta politikai ellenfeleit.

Hírdetés

Hogy ezt a magyar illetékesek sérelmezik, az a lehető legtermészetesebb dolog. Ez a reakció is mutatja, hogy Bukarestben még mindig csak görcsösen, a több mint százéves, konfrontatív logika mentén képesek a magyar–román viszonyt kezelni. Viszont egyenes folytatása annak, hogy több ízben is elzárkóztak a magyar javaslattól a térség államai közötti szorosabb együttműködésről Közép-Európa megerősítése érdekében.

Ám miközben a magyarügyekben agresszív, a kisebbségi jogok szabotálásán, azok szűkítésén ügyködő Románia közvetlen szomszédjával jórészt csak az agresszív, kioktató hangvételű üzengetés szintjén képes kommunikálni, a jóval távolabbi Fehéroroszország kapcsán a demokrácia élharcosának szerepében tetszeleg. A román külügy az alapos gyanú szerint elcsalt fehérorosz elnökválasztás után bejelentette: százezer euróval támogatja az országot joviális diktátorként irányító Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök ellenzékét és az ellenzéki sajtót. (Adja magát a gonoszkodó kérdés: vajon erről van kormányközi megállapodás Bukarest és Minszk között, ahogy azt a románok az erdélyi magyar gazdaságfejlesztési program kapcsán követelik?). Ezt követően Klaus Iohannis államfő a lengyel és a litván elnökkel közösen az új fehérorosz elnökválasztás, a demokratikus átalakulás és egy uniós segélyprogram mellett tette le a garast.

Miközben Lengyelország és Litvánia közvetlen szomszédja Fehéroroszországnak, és közismert az oroszellenes eltökéltségük is, a távolabbi Románia igyekezete furcsának hat. A fehérorosz­országi események ugyanakkor egyértelműen kedvezőek számára, hiszen elvonják Moszkva figyelmét a Fekete-tenger térségéről és Kelet-Ukrajnáról. Ráadásul ezáltal talált egy közös platformot Lengyelországgal, amellyel nagyon szeretne együttműködni a térségben, de úgy, hogy távolítsa azt a visegrádi csoporttól, amelyben Magyarországnak kiemelt szava van.

Fehéroroszország demokratizálódása és a nyugati struktúrákhoz való csatlakozása egyértelmű csapást jelentene Moszkva számára, hiszen elveszítené az ütközőállamát és az orosz termékek egyik még meglévő piacát. A közép-európai népeknek természetesen akkor jó, ha az orosz befolyási övezet határa a lehető legtávolabb van tőlünk, de Bukarest igyekezete nem csupán ezt célozza. Hanem azt is, hogy begyűjtse az eminens (mondhatjuk úgy is: stréber) diáknak járó brüsszeli és washingtoni dicsérő fejsimogatásokat. És hogy cserében ne nagyon firtassák, hogy a fehérorosz demokráciáért oly hangosan aggódó Románián belül milyen problémák vannak – például miként bánnak az őshonos magyar közösséggel.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »