Özönlenek haza szavazni a külföldön dolgozók és tanulók

Özönlenek haza szavazni a külföldön dolgozók és tanulók

Rekordszámban jönnek haza a hétvégére a külföldön dolgozó és tanuló szlovák állampolgárok, hogy leadhassák szavazatukat a választáson – számolt be a repülőjegyek értékesítésével foglalkozó Pelikán utazási iroda.

Adatai szerint az eladott repülőjegyek száma jóval meghaladja még a tavalyi államfőválasztás előtt eladott repülőjegyek számát is. Közel 133%-kal több szlovák állampolgár vásárolt repülőjegyet bécsi, pozsonyi, budapesti és kassai járatra a mostani időszakban, mint a 2016-os parlamenti választás előtt. Ráadásul 80 százalékuk csak egyirányú jegyet vásárolt, négy éve az arányuk 50% volt, ugyanakkor retúrjegyet kedvezményesebben vehettek volna.

– magyarázta Jozef Rybár, a Pelikán menedzsere.

Hírdetés

A számbeli gyarapodás azért is szembetűnő, mert a köztársaságielnök-választáson nem lehet külföldről szavazni, aki le akarta adni a voksát, annak haza kellett jönnie. A parlamenti választáson viszont lehet külföldről, postai úton szavazni, és ezt is szintén sokan kérvényezték.

Az adatok és statisztikák elemzésekor több tényezőt figyelembe vettek. Az utasforgalom még ahhoz mérten is kiugró, hogy manapság átlagban sokkal többen repülnek, mint négy évvel ezelőtt, és a járatok száma is emelkedett.

Emellett azt is figyelembe vették, hogy a koronavírus megjelenése miatt az elmúlt időszakban visszaesett az utasok száma, de a választási hétvégével összefüggésben mégis rekordarányú volt a jegyvásárlás.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »