Nagy-Britanniában részlegesen újraindult az oktatás, tiltakozások a karanténtervek ellen

Nagy-Britanniában részlegesen újraindult az oktatás, tiltakozások a karanténtervek ellen

Részlegesen újraindult hétfőn a tanítás a brit iskolákban és egyes piacok is kinyithattak, miután a brit kormány valamelyest enyhítette a koronavírus-járvány megfékezését célzó, több mint két hónapja elrendelt korlátozásokat.

A turisztikai ágazat üzleti szervezetei ugyanakkor folyamatosan tiltakoznak a beutazókat érintő, egy hét múlva esedékes karanténintézkedés terve ellen.

Készülnek emellett a tervek a tanítás szakaszos és korlátozott elkezdésére a tizedik és a tizenegyedik osztályokban, amelyek az angol-walesi rendszerben már a középiskolának felelnek meg.

Enyhültek a lakossági kapcsolattartást korlátozó előírások is. Hétfőtől hatfős, nem egy háztartásban élő csoportok találkozhatnak szabadtéren, és nemcsak közterületen, hanem például magánházak kertjeiben is, bár a nem egy háztartásban élőknek továbbra is két méter távolságot kell tartaniuk egymástól.

A március 23-án érvénybe léptetett korlátozások alapján eddig kettőnél több, nem egy háztartásban lakó ember nem tartózkodhatott együtt közterületen, emellett a nem együtt élő családtagok és ismerősök sem látogathatták egymást.

Hírdetés

Az enyhítések előzményeként Boris Johnson miniszterelnök a múlt héten bejelentette, hogy teljesültek a nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítésének feltételei. A brit kormány által összeállított feltételrendszer sarkalatos elemei közé tartozik a halálozások és az új fertőzések számának folyamatos csökkenése, valamint az, hogy a kórházi kezelésre szorulók száma ne haladja meg az állami egészségügyi szolgálat (NHS) kapacitásait.

A legnagyobb brit közoktatási kutatóintézet – National Foundation for Educational Research – 1200 fős mintán elvégzett, hétfőn nyilvánosságra hozott vizsgálata kimutatta, hogy a szülők 46 százaléka nem kívánja iskolába engedni gyermekeit, mivel továbbra is egészségi kockázatoktól tart.

Priti Patel brit belügyminiszter minapi bejelentése szerint június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek, köztük a brit állampolgároknak is.

A meghirdetett cél az, hogy miután Nagy-Britanniában immár jelentős mértékben visszaszorulóban van az új koronavírus okozta Covid-19 járvány, a külföldről beutazók ne indítsanak el egy újabb járványhullámot a fertőzés esetleges behurcolásával.

Az IATA felmérése alapján a britek 48 százaléka hajlandó lenne utazni a járvány lecsengése után már rövid idővel, de McNamara szerint minden bizonyíték arra vall, hogy a karanténintézkedés “megölné” a brit utazási ágazatot.

A brit polgári repülés szakmai szervezete, az Airlines UK hétfői nyilatkozata szerint a karantén “a legrosszabb, amit a brit kormány kitalálhatott”, hiszen pontosan olyan időszakban léptetnék érvénybe, amikor más országok határaik újranyitására készülnek.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »