Miklós Edit alpesi síelő bejelentette visszavonulását, elnöknek készül

Miklós Edit alpesi síelő bejelentette visszavonulását, elnöknek készül

Bejelentette visszavonulását Miklós Edit olimpiai hetedik helyezett alpesi síelő.
A csíkszeredai származású sportoló csütörtöki sajtótájékoztatóján könnyek között jelentette be, hogy befejezi pályafutását. Az alpesi síző azt is elmondta, hogy a Magyar Síszövetség vasárnapi közgyűlésén indul az elnökválasztáson.

„Rengeteget segítettem abban, hogy Magyarország felkerüljön a sísport térképére. Csodálatos hét esztendő volt magyar színekben versenyezni, mindig a profizmus felé haladtunk. A mostani vezetőség, Bajai András elnök és Vámos Attila ügyvezető viszont amatőr” – jelentette ki sajtótájékoztatóján a lesiklásban olimpiai hetedik alpesi síző.

Hozzátette: „Semmi jóra nem vezet, amit ők csinálnak. Nem tudunk profin együttműködni, elsősorban ezért döntöttem a visszavonulás mellett”.

Vasárnap 15 órától a Danubius Hotel Arénában tartják a szervezet rendkívüli közgyűlését, melynek egyik napirendi pontja a tisztségviselők visszahívása, majd megválasztása.

 


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »