Meztelen a király?

Meztelen a király?

Az Art Market kortárs képzőművészeti vásáron tartott előadást az erdélyi származású, világhírű hálózatkutató, Barabási Albert László. Az előadás apropója A képlet című könyvének megjelenése volt, amelynek fő témája a siker mint társadalmi jelenség értelmezése, ami a kortárs művészetek világában kiemelt jelentőségű.

Barabási a bostoni Northeastern Egyetemen működő kutatóközpontjában éveken keresztül vizsgálta matematikai modellekkel azt a jelenséget, amelyet köznapi nyelven csak teljesítménynek vagy sikernek hívunk, hogy megfejtse a siker mögött lévő titkot, megtalálja a sikert leíró „képletet”. Barabási leszögezi, hogy a teljesítmény és a siker csak köznapi értelemben használható szinonimaként, hiszen míg a teljesítmény egyéni jelenség, a siker csakis a közösségből fakadhat:

A siker nem rólad szól, hanem rólunk.

A könyvben leírt első törvény szerint a teljesítmény vonzza ugyan a sikert, de ha a teljesítmény nem mérhető, akkor a sikert a hálózatok határozzák meg.

Ez egyszerűen hangzik, ám míg a teljesítmény korlátos, a siker korlátlan – így szól a második törvény. Mit is jelent ez? Az emberi teljesítmények a természetben megfigyelt normáliseloszlás-görbe mentén helyezkednek el, tehát nagyon sok átlagos vagy attól kicsit eltérő teljesítményt találunk, valamint nagyon kevés igazán kiemelkedőt. A kiemelkedő teljesítmények a normáliseloszlás-görbe legszélén helyezkednek el, ahol a közöttük lévő eltérés már nüansznyi, az emberi érzékelőképesség számára szinte láthatatlan. Ezért készítünk a futásban célfotót, hogy sasszem hiányában, a technika segítségével tudjunk különbséget tenni a legjobbak és a legjobbak legjobbja között.

Az életben azonban a legtöbbször nem készíthetünk célfotót. A kérdés tehát, hogy ha a Usain Bolt (jamaicai atléta, rövidtávfutó – a szerk.) mögött milliméterekkel végző társa az őt megelőző sztár ismertségének, szponzorációs támogatásának, népszerűségének – összességében sikerének – csak a töredékét kapja egy szinte hajszálnyira azonos és pontosan mérhető teljesítmény mellett, mi a helyzet a művészetek világában, ahol csak ízlések és pofonok léteznek, a teljesítményt nem tudjuk mérni, azaz kizárólag a szubjektumon alapul a siker?

Hírdetés

A kérdés megválaszolásához egy piszoárban kell keresnünk a megoldást.

Nem, ez nem elírás, ugyanis a kortárs művészet egyik leghíresebb darabja az a művészeti mérföldkőként számontartott Marcel Duchamp-alkotás, amely a Forrás címet viseli, és voltaképpen nem más, mint egy hétköznapi sorozatgyártott piszoár, kilencven fokban elforgatva. Duchamp a Forrást egy 1917-es avantgárdkiállításon tárta a nagyközönség elé, így feszegetve a mindenki művész, minden tárgy lehet műtárgy gondolatát, sokak szerint ezzel gyökeresen megváltoztatva a kortárs művészetet.

Míg a művészi önkifejezés és annak értékelése személyes preferenciákon múlik, felmerül a kérdés, hogy egy ilyen műalkotás esetében mi alapján határozzuk meg a műtárgy értékét? Vajon valóban több százezer, akár millió dollár az értéke, vagy éppen a bolti ára, mondjuk 200 dollár lenne a helyes árazás, esetleg egy bolhapiacon 15 dollárt kérnének érte, vagy egy szeméttelepről bárki elvihetné ingyen a világhírű Forrás egy tökéletes mását?

Barabási szerint a választ a hálózatokban kell keresni, mivel onnantól kezdve, hogy egy művész megjelenik a világ vezető galériáiban és aukciósházaiban, szárnyalását, úgy tűnik, semmi sem fékezheti meg.

Évek kutatómunkája során a professzor és csapata pontos hálózati térképet készített a kortárs művészet világáról, amelyben a csomópontok a galériák, múzeumok és aukciósházak voltak, a közöttük megjelenő kapcsolatok pedig az általuk kiállított művészek. A térkép alapján kirajzolódik, hogy a legrangosabb galériák és múzeumok egymás ajánlása alapján válogatják a művészeket, és így tulajdonképpen szigeteket alkotva csomósodnak a hálózatban. Ha egy művész referenciát szerez valamelyik ilyen hálózati csomósodáson belül, jó eséllyel kézről kézre adják egymás között az adott szigethez tartozó múzeumok és galériák, hiszen ezzel egymás referenciáit erősítik, kölcsönösen növelik befektetéseik értékét.

A hálózat működéséből két alapvető következmény is származik: először is, ha egy művész van olyan tehetséges és persze szerencsés, hogy a topgalériák és -múzeumok egyikében indíthatja a pályafutását, onnantól kezdve nagy valószínűséggel a topon is marad, mivel a hálózat szereplői érdekeltek lesznek a jövőbeni sikereiben, hogy megtérüljön a kezdeti befektetésük. Senki sem fogja kimondani, hogy „meztelen a király”. Másrészt, a hálózat azt is elárulja, hogy a perifériáról nagyon nehéz bekerülni a centrumba, igen alacsony a fölfelé vezető mobilitás lehetősége.

A művészet világa tehát, úgy tűnik, a laikusok számára láthatatlan kapcsolódások mentén szerveződik,

amit az esztétikán és a személyes ízlésen túl nagyon is befolyásol, sőt kimondhatjuk, hogy meghatároz, a hálózatok működése. Ha valakit ez esetleg nem győzne meg, érdemes beleolvasnia Jean-Michel Basquiat élettörténetébe, aki a SAMO nevű művészformációban kezdte a pályafutását, de az azonos művészi stílust képviselő alkotótársával, a szinte ismeretlen Al Diazzal ellentétben világszintű elismertségre tett szert. Basquiat Untitled 1982 festménye amerikai rekordot felállítva, 110,5 millió dollárért kelt el a Sotheby’s aukcióján. Aki mélységeiben szeretné megérteni a kortárs művészetet, akár műkedvelői, akár befektetési szempontból, annak érdemes tehát holisztikus perspektívából kezdenie a vizsgálódást, hogy a látható mellett a láthatatlant is megérthesse, amely sokszor nagyobb súllyal esik a latba.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »