Mennyi marad tisztán a számlán az idei minimálbérből?

Mennyi marad tisztán a számlán az idei minimálbérből?

Ami az elmúlt hét eseményeit illeti, talán nem is meglepő, hogy még mindig nem született megállapodás a jövő évi minimálbér összegének emelésével kapcsolatban. Múlt héten a szlovákiai iparvállalatokat tömörítő Klub 500 újra megszólalt, és most már határozottabban kéri a kormányt a minimálbér befagyasztását illetően.

A Klub 500 mintegy 20 éve van jelen a szlovák gazdasági életben: a több mint 500 alkalmazottat foglalkoztató cégek, vállalatok koordinálásával foglalkozó nonprofit szervezet aktívan részt vesz a hazai vállalkozók érdekeinek védelmezésében. Jelentősen hozzájárul az új munkahelyek létrehozásához, a szlovák gazdaság növekedéséhez. A szervezet célja, hogy olyan versenyképes üzleti környezetet teremtsen, amely minden vállalkozó és alkalmazottaik javát szolgálja.

A szlovák gazdaság válságos időkkel szembesül, és ilyen helyzetben a minimálbér emelése rendkívül felelőtlen megoldás lenne, állítják a szervezet szakemberei. Számos vállalkozásnak jelentős csökkentéseket kellett végrehajtania a széles körű korlátozások miatt, beleértve a munkahelyek számának csökkentését is.

A kérdés tehát továbbra is megválaszolatlan, milyen egyezség jön létre a 2021-es minimálbért érintően. Mi pedig ígéretünkhöz híven folytatjuk a még érvényben levő törvény által megszabott minimálbér elemzését, felhasználva a TREXIMA munkaerőpiac-kutató és tanácsadó cég tanulmányait, ezúttal a nettó összeg szemszögéből.

A 60 eurós minimálbér-növekedés a valóságban plusz 49,63 eurót jelent a munkavállalónak a tavalyi évhez képest (a táblázat utolsó sora). A magasabb bérből a járulékok is magasabbak mindkét fél (munkaadó, munkavállaló) részéről. Ami viszont a legfontosabb, hogy az alkalmazott fizetése még így is magasabb lesz, éves szinten körülbelül 595 euróval.

Hírdetés

A minimálbér összegének emelése természetesen befolyásolja az éjszakai munka utáni, valamint a hétvégék és az ünnepnapok bónuszainak nagyságát is. Ezek az összegek mind a minimális órabér összegéből számítódnak ki. A minimálbérrel kapcsolatban több mint 40 törvény van még mindig érvényben. Idetartoznak az előbb említett pótlékok is, így például a vasárnapi munka után 100%, a szombaton végzett munka után 50%, az éjszakai munka után pedig 40% pótlék jár (de bizonyos kockázatos munkakörökben is 50% pótlék illeti meg a munkavállalót). Főleg a pékségek, a hétvégén nyitva tartó kereskedelmi egységek érzik meg az ilyen pótlékokkal járó többletkiadásokat. Ezek a bérpótlékok természetesen adókötelesek, tehát egyrészt megnövelik a cégek költségeit, másrészt viszont növelik az állam bevételeit.

A bruttó minimálbérre terjedő adóterhek százalékban: az egészségbiztosítási járulék 4%, a társadalombiztosítási járulék 9,4%, a személyi jövedelemadó pedig 4,4%. Ezek alapján a teljes adó- és járulékteher egy munkavállalóra 2020-ban majdnem 18% (17,8%).

01

Fontos hangsúlyozni, hogy a korábban említett értékek mutathatnak néhány eurós eltérést a valósággal szemben. Ugyanis mi havi átlagos értékekkel számoltunk, ami heti 40 órás munkahét esetében havi 174 órát jelent (kivételt jelenthet az a munkáltató, aki ragaszkodik minden hónapban az átlagolt összeghez). Azonban mindenki számára ismert, hogy a hónapok hossza nem egyforma, nem beszélve az ünnepnapokról vagy egyéb befolyásoló tényezőkről, ezért a havi nettó értékek is arányosan módosulnak.

Széplaki Dénes,
a pozsonyi Trexima piackutató és tanácsadó társaság alkalmazottja.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »