Ma is visít a gyerek, ha elsötétül a nézőtér: minőségi produkciókkal várja közönségét a Szigligeti Színház jubiláló bábtársulata

Ma is visít a gyerek, ha elsötétül a nézőtér: minőségi produkciókkal várja közönségét a Szigligeti Színház jubiláló bábtársulata

Hetven éve szórakoztatja a gyerekközönséget a nagyváradi bábszínház, amely ma a Szigligeti Színház Lilliput Társulataként működik. Botházy-Daróczi Réka, a társulat művészeti vezetője a Krónikának elmondta, minőségi előadásokkal várja a nézőket, az újítást és a hagyományokat is szem előtt tartja a teátrum, amelynek azzal is szembesülnie kell, hogy egyre kevesebb a magyar gyerek.
Hetvenéves lett a Szigligeti Színház Lilliput Társulata: 1950. február 19-én nyitotta meg kapuit a bábszínház. „Ha összegzésről van szó, sok mindenről kéne beszélni. Igyekszünk úgy ünnepelni ebben az évadban, hogy egy kicsit mindent érintsünk. Már az évad elejétől nosztalgiáztunk, felelevenítettük az elmúlt évtizedeket promóciós anyagokkal, régi fotókat tettünk közszemlére” – mondta el a Krónika megkeresésére Botházy-Daróczi Réka, a bábszínház művészeti vezetője.

Kifejtette, az első nagyváradi bábszínházi előadás időpontjához igazították az ünneplés kezdetét. „A város gyermekeinek örömére Bábszínház nyílik városunkban, a színház melletti Bazár-épületben. Vasárnap délután ünnepélyes kétnyelvű előadást tartanak, a Kincsesbarlang és a Szorgalom és lustaság jutalma című darabokkal” – írta 1950. február 19-i lapszámában a Fáklya című újság.

A társulat A csodálatos kalucsni című előadást mutatta be a jubileum nyitányaként, az ezúttal Seres Lajos által rendezett produkciót 1964-ben, 1965-ben, 1978-ban, 1986-ban és 2002-ben is játszották.

– mondta a művészeti vezető. Kitért arra is, A csodálatos kalucsni az egyik legtöbbet elővett előadásuk, alkotói közül Seres Lajos 86 éves bábszínész rendezte most meg a produkciót, tisztelegve a múlt előtt.

Hírdetés

Seres Lajos szinte a kezdetektől, 1954 óta van a társulatnál, dolgozott Fux Pállal, Kovács Ildikóval, sokakkal a nagy régi mesterek közül. „A régi előadás felújítása megmutatja, hogy mennyi minden változott az elmúlt hetven évben, ugyanakkor a hagyománykövetés is fontos üzenete: paravános bábjátékról van szó egy megjelenő színésszel. A dramaturgia nem változott, a látvány azonban megújult” – mutatott rá Botházy-Daróczi Réka. Arról is beszélt,

a jubileumot egész sorozattal ünneplik: lesz gyerekeket megcélzó mese és rajzpályázat, az évad végén elsősorban a kicsiknek is szóló hatalmas születésnapi bulit rendeznek.

A mai gyerekek elváráshorizontja más, mint a korábbiaké a képernyőkről feléjük zúduló, egymást gyorsan váltó tartalmak villódzása miatt, kell-e egy bábszínháznak ehhez valamilyen szinten alkalmazkodnia? – kérdeztük Botházy-Daróczi Rékától.

– mutatott rá. Hozzátette, bár a kisgyerekek manapság nagyon korán hozzászoknak a videókhoz, és ahhoz, hogy leüljenek a képernyők elé, az nem változott, hogy ha elsötétül a nézőtér, visít a gyerek.

És ha kijön egy fenevad a főhős háta mögött, ugyanúgy odakiabál, mint a régebbi generációk, hogy: „vigyázz, megtámad!”.

„A gyerekek lelke alapvetően nem változott, és az sem, hogy ugyanolyan őszintén kell hozzájuk fordulni, nem gagyogni kell hozzájuk, nem azt kell gondolni, hogy a felnőttnek le kell hajolnia hozzá. Hanem beszélni kell hozzá, régen is volt, aki nagyon jól tudta csinálni, és ma is van” – fogalmazott Botházy-Daróczi Réka.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »